Pécsen járt a Vasas Akadémia U16/B csapata, ahol a PVSK NKA/A együttesével mérkőzött meg. Kiélezett küzdelemben nem született döntés az első félidőben, a szünet után azonban maradt még lányainkban érő, és javukra tudták fordítani a találkozót.

A lányok ismét kitettek magukért, egy elképesztően küzdős, kemény meccsen bizonyították be, hogy ha összefognak, akkor számukra nincs lehetetlen. Csapatként, együtt dolgozva mutatták meg, hogy milyen fából faragták őket. Mindig akadt valaki, aki a kulcs momentumokban előlépett, extrát hozott, amivel át tudta lendíteni a csapatot a hullámvölgyeken. Örülök, hogy ma is minden egyes pályán lévő játékos hozzá tudott tenni a csapatjátékhoz és persze a győzelemhez – mondta a csapat edzője, Farkas Fanni.

PVSK NKA/A – Vasas Akadémia/B 56-61 (12-12, 20-20, 13-19, 11-10)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Horváth Borsika 11, Bartos Dorcsi 9, Szíj-Krisánszky Zoé 7, Gedó Kata 7, Mayr Lari 7, Tóth Frotti 5, Polt Gréti 4, Vigh Eszti 4, Marton Szilvi 4, Ács-Sánta Katu 3