Nehéz mérkőzés várt kadett lányainkra, akik a Csata DSE otthonába látogattak. 

„A bajnokság legsikeresebb csapatához látogattunk, ahol az első negyed végére húsz pontos hátrányt szedtünk össze. Hiába lehetett innen nyomás és tét nélkül játszani, a lányok továbbra is kapkodtak, és rengeteg labdát adtak el. A felállt védelmünk már kezdett összeállni a mérkőzés középső szakaszában, de a 36 eladott labdánkból rendre gyors kosarakat kaptunk. Védekezésben még kiemelném, hogy a labdást nem szabad hagyni szervezni, hanem nagyobb nyomást kell rá gyakorolni, mert azzal a többiek védőmunkáját is segíthetjük. Mezőnydobásból mindösszesen 5 játékos tudott eredményes lenni, ami mutatja, hogy ez a sebesség és nyomás még nem fekszik a csapatnak. Várjuk azokat akik előre tudnak majd lépni az év folyamán, és egy ilyen mérkőzésen is eredményes kosárlabdát tudnak mutatni. A statisztikából kiemelném Kata és Luca támadólepattanóit (4,3) amiknek hála ők ketten zártak pozitív IBM ponttal, valamint Dóra lett a legeredményesebb játékosunk, ami várhatóan pozitív irányba lendíti a támadás befejezéseit” – mondta a csapat másodedzője, Kertész Dávid.

Csata DSE – Vasas Akadémia/A 89-31 (25-6,21-8,23-11,20-6)
Pontszerzők:
Csata DSE: Jánosi V. 12, Gábor L. 2, Székely R., Toman D. 4, Kastl D. 7, Strausz E. 6, Gyöngyösi J. 14, Bajzáth L., Toman P. 26, Toman R. 6, Gelei K. 12
Vasas Akadémia/A: Antal F. 7, Van Rijs L. 6, Van Rijs D. 9, Aho T. 4, Kádár O. 2, Sztraka B., Őrsi K., Rubint Á., Villányi D. 3, Király A., Tóth B.