Idegenben lép pályára a Vasas Akadémia felnőtt csapata a hétvégén. A bajnokság harmadik fordulójában a VBW CEKK Cegléd Monoron látja vendégül Milos Pavlovic együttesét.

Vezetőedzőnkben vegyes érzelmek maradtak a szerdai Szekszárd ellni találkozó után, hiszen két negyeden keresztül remek teljesítményt nyújtott csapatunk egy jóval erősebb együttes ellen, a második félidőben azonban sokat hibáztunk. A csapat már másnap elkezdte a felkészülést soron következő mérkőzésére, feladatunk azonban ezúttal sem lesz egyszerű.

A CEKK jelentős átalakuláson ment át a nyáron, a négy új légiós mellé komplett görög szakmai stáb érkezett Ceglédre. Kostas Keramidas csapata az első fordulóban magabiztos, 102-70-es győzelmet aratott hazai pályán a ZTE ellen, majd szerdán szoros mérkőzésen (71-69), mindössze két ponttal maradt alul a DVTK ellen Diósgyőrben.

“Egy nagyon erős, Európa Kupás csapat otthonába látogatunk, így nem számítok könnyű találkozóra. Négy remek légióssal rendelkezik a CEKK, akik több poszton is bevethetőek, így negyven percen keresztül, maximálisan kell koncentrálnunk, hogy esélyünk legyen a győzelemre” – mondta a Vasas Akadémia vezetőedzője, Milos Pavlovic.

A mérkőzés előtti teljes nyilatkozatot itt lehet megtekinteni.

A VBW CEKK Cegléd – Vasas Akadémia találkozó vasárnap 18:00-kor kezdődik Monoron, a Városi Sportcsarnokban.