A múltheti Csata elleni győzelmet követően ismét nehéz mérkőzés vár a Vasas Akadémia felnőtt csapatára. Szombaton a VBW CEKK Cegléd érkezik Pasarétre, amely megerősödve próbál revansot venni a novemberi tizennyolc pontos piros-kék diadalon.

Óriási sikert könyvelhettünk el múlt héten, miután hosszabbítást követően, idegenben győztük le az NKE-Csatát. Nem szabad azonban hátradőlnünk, hiszen itt az újabb forduló, feladatunk pedig nem lett könnyebb.

November közepén jártunk Cegléden, ahol egy kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva, magabiztosan nyertünk 71-89-re. A győzelem már akkor is meglepetésnek számított, hiszen az akkor még Európa Kupában szereplő CEKK keretében öt légiós is szerepelt. Fiatal csapatunk azonban a megbeszélteket betartva, lépésről lépésre őrölte fel ellenfelét.

Mivel a Cegléd sem európai porondon, sem a magyar bajnokságban nem nyújtott olyan teljesítményt, ami várható volt az Elefántkölyköktől, változások következtek be. A téli időszakban frissült a játékoskeret, két légióstól is búcsúztak a sárga-kékek. Helena Sverrisdóttir és Leia Dongue helyére Licskai Zsófia és Victoria Baugh érkezett, a vérfrissítés pedig láthatóan jót tett a csapatnak, hiszen januárban hazai pályán Peter Jankovic csapata legyőzte a ZTE-t, és szoros mérkőzést játszott a PEAC és a Győr ellen is.

„Tudjuk azt, hogy ha a játékosaink mutatják azt, amire képesek, akkor tudunk nyerni egy nálunk erősebb csapat ellen is, ahogy tettük ezt múlt héten az NKE-Csata ellen. Természetesen nem szabad elbízni magunkat egy-egy siker után, keményen kell dolgoznunk ahhoz, hogy hasonló meglepetéseket tudjunk okozni. Ez a Cegléd már nem az a Cegléd, akivel a szezon elején találkoztunk. Sok játékost is cseréltek, és teljesen más képet mutatnak, mint akkor. Egyértelműen látszik, hogy minőségben ők már a tabella felső részéhez tartoznak, éppen ezért rajtuk is van a nagyobb nyomás” – mondta a Vasas Akadémia vezetőedzője, Földi Attila.

A mérkőzés előtti teljes nyilatkozatot az alábbi linken lehet megtekinteni: https://www.youtube.com/watch?v=-MUBM-tgpqk

A Vasas Akadémia – VBW CEKK Cegléd bajnoki mérkőzés 18:00-kor kezdődik a Vasas Pasaréti Sportcentrumban.