Szerdán Pasaréten fogadta NBI/B-s csapatunk az NKA-Pécs-PEAC együttesét. Remek rajtot követően ellenfelünk felzárkózott, majd át is vette a vezetést. A félidőt követően újra kezünkbe vettük az irányítást, végig tudtuk tartani előnyünket a végső dudaszóig.

„Nagyon hullámzó teljesítményt nyújtottunk, ezért a tervezettel ellentétben nem tudtunk mindent kipróbálni támadásban és védekezésben. Jól kezdtük a találkozót, 7-0-ás rohamunkra rögtön időkéréssel reagáltak a vendégek. Volt lehetőségünk még nagyobb előnyre szert tenni, azonban sajnos nem sikerült, így öt pontos előnnyel zártuk az első negyedet. A második játékrészben teljesen más arcunkat mutattuk, sokat hibáztunk, amit a pécsiek egy 16-4-es futással büntettek és át is vették az előnyt. Félidőig javítottunk, mindössze két pont volt a vendégek előnye a szünetre. A harmadik negyedben óriásit harcoltunk, igazi csapatmunkával újra felülkerekedtünk ellenfelünkön. Agresszív védekezés és gyors támadójáték jellemzett minket, amit sikerült továbbvinnünk az utolsó negyedre is. Öt percig jó ritmusban játszottunk, a végjátékban azonban megrázták magukat a pécsiek, jó védekezésüknek és még jobb támadásaiknak köszönhetően felzárkóztak, a győzelmet azonban nem tudták elvenni tőlünk. Szeretném megdicsérni Madár Eszter (28 IBM, 13 pont, 14 lepattanó), Salamon Zsófia (19 IBM, 15 pont, 5 lepattanó), Szerencsés Tamara (15 IBM, 11 pont, 7 lepattanó, 3 szerzett labda) és Altmann Anna (11 IBM, 2 pont, 9 lepattanó, 5 assziszt) remek játékát. Gratulálok a lányoknak, fontos győzelmet arattunk” – mondta a csapat edzője, Igor Skocovski.

Vasas Akadémia – NKA-Pécs-PEAC 65-62 (17-12, 17-24, 16-9, 15-17)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Vígh B., Siklós D. 2, Mudra V. 5, Altmann A. 2, Kuncz P. 7, Lőrinczy P., Salamon Zs. 15, Nagy L. 4, Kun R. 6, Madár E. 13, Szerencsés T. 11, Szerémy V.
NKA-Pécs-PEAC: Kötő L., Szűcs L., Habling L. 18, Varga E. 13, Wentzel H., Vojinovic M. 2,, Drávecz B. 6, Csényi A. 6, Schrer D., Hegedűs R. 14, Nagy G. 3