Meghosszabbította szerződését a Vasas Akadémia felnőtt csapata fiatal centerével, Sara Heljiccsel. 

“A csapatmunka nagyon fontos, ha valaki sikert akar elérni a kosárlabdában, és azt gondolom a Vasasnál ez nagyon jól működik. Remek összhang van a játékosok között, a szakmai stáb pedig mindenben támogat minket a pályán és azon kívül. Örülök, hogy részese lehetek ennek a csapatnak, és nagyon tetszik az a felfogás, hogy ennyire bíznak itt a fiatal játékosokban. Az edzők sok játékteret és pályán töltött perceket biztosítanak, így napról napra tudok fejlődni, ráadásul a tanultakat a felnőtt bajnokságban kamatoztathatom. Elsődleges célom, hogy a csapattal bejussunk a legjobb nyolc közé a következő idényben, személyes célom pedig, hogy még jobb és meghatározóbb játékossá váljak” – mondta a Vasas Akadémia játékosa, Sara Heljic.“Sara Heljic Európa legtehetségesebb fiatal játékosai közé tartozik. Ezt az is megerősíti, hogy tavaly meghívták a BWG Global Camp-be, Los Angelesbe. Ezt a tábort minden évben megtartják, és összehívják a legtehetségesebb fiatal lányokat és fiúkat az egész világból. Örülünk annak, hogy Sara a nagy európai klubok meghívása ellenére is a Vasast választotta, és nálunk bontogatja tovább szárnyait. Ez ugyanakkor nagy felelősség és kihívás is egyben. Az eddigi sikeres munka a fiatal játékosokkal, és Sara játéka, amit a bajnokság második felében mutatott, azt bizonyítja, hogy mi is mint klub, és ő is mint játékos, jó irányban haladunk” – mondta a Vasas Akadémia szakosztályvezetője, Krivacsevics Dragoljub.