A Soproni Darazsak Akadémia meghívására két napos nemzetközi serdülő tornán vett részt U14-es csapatunk a hétvégén. A tornán a házigazda soproniak mellett Akadémiánk fiataljai, valamint a PVSK és a horvát Zagreb Tresnjevka együttese szerepelt.

Két nap alatt három mérkőzés várt serdülő csapatunkra. Eördögh Edit lányai nem vallottak szégyent, hiszen legjobb magyar csapatként döntőt játszhattak a zágrábiakkal, ahol mindössze három pontos vereséget szenvedtek.

„Első meccsünket a PVSK ellen játszottuk szombaton, ahol nagy lendülettel kezdtünk, de hamar kiderült, hogy nem vagyunk egy súlycsoportban a pécsi csapattal. A védekezésre helyeztük a fő hangsúlyt, a sok szerzett labdából könnyű kosarakat tudtunk szerezni.
Minden mérkőzés után megválasztották a csapatok legjobbjait, ezen az estén csapatunkból Aho Tyrát választottam, támadásban és védekezésben is kiemelkedett a mezőnyből” – mondta a csapat edzője, Eördögh Edit.

Vasas Akadémia – Pécsi VSK 84-34 ( 25-11, 26-10, 19-10, 14-3)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Aho Tyra 13/6, Rátkai Eszter 12/6, Kálmán Liza 12, Szilágyi Ágnes 11, Láng-Miticzky Blanka 8, Rubint Ágnes 8, Kohán Patrícia 7, Mészáros Tánja 7, László Réka 2, Ulrich Zoé 2, Istenes Zsuzska 2, Örsi Kata, Záboji TitaVasárnap a házigazda elleni mérkőzés előtt a nagy csarnokban Candice Dupree egyéni edzését láthatták a lányok. Candice nagyon kedves volt, és egy közös fényképre megszakította az edzését. Hatalmas élmény volt fiatal tehetségeinknek egy WNBA játékossal találkozni.

„A hazai csapat ellen játszottuk soron következő meccsünket, melyen már az első negyedben is sokkal több hiba csúszott a védekezésünkbe, mint az előző találkozón. Némán védekeztünk, rossz üteműek voltak a váltásaink, egy-egy ellen is sokszor lemaradtunk és elfelejtettünk kizárni. Támadásban viszont szebbnél szebb kosaraknak örülhettünk, így négy pontos előnnyel tudtunk fordulni. Örülök, hogy a lányok megértették a félidőben, hogy csak kemény és agresszív védekezéssel tudják megnyerni ezt a mérkőzést. A második 20 percben már megmutatta a csapat az igazi arcát védekezésben, és Rátkai Eszti ( 27/3) valamint Aho Tyra ( 13/3) támadásban voltak vezérei a csapatnak. Ezen a meccsen Láng-Miticzky Blankát választottam csapatunk legjobbjának, kritikus pillanatokban szerzett pontos távoli kosarakkal valamint nagyszerű védekezésével segítette győzelemre csapatunkat” – mondta Eördögh Edit.

Vasas Akadémia – Soproni Darazsak Akadémia 58-52 ( 19-15, 19-19, 6-8, 14-10)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Rátkai Eszter 27/3, Aho Tyra 13/3, Láng-Miticzky Blanka 7/3, Kálmán Liza 4, Örsi Kata 2, Szilágyi Ágnes 2, Istenes Zsuzska 2, Mészáros Tánja 1, Kohán Patrícia, Ulrich Zoé, Záboji Tita, Rubint Ágnes, László Réka

„A döntőben a horvát csapattal találkoztunk, és már a bemelegítésnél látszott a fizikális és magasságbeli különbség a két csapat között. Bátran és harcosan játszott fiatal csapatunk, rengeteget ütköztek a lányok, minden kosárért meg kellett dolgoznia az egész csapatnak. Sajnos ellenfelünk védekezésben nem nagyon hagyta el a trapéz területét, így ziccerdobásig alig jutottak a lányok. Nagyon okosan és türelmesen játszott a csapat, és ehhez ezen a délutánon remek dobóforma párosult. Betörés kiosztásból, valamint üres és labdás elzárásokból tizenegy triplát értékesítettek a lányok. Nagyszerű védekezés mellé remek támadójáték párosult és egy igazi csapatot láttam a pályán, akik az utolsó pillanatig hittek a győzelemben, küzdöttek-hajtottak egymásért. Nagyon büszke vagyok a lányaimra, számomra ők az igazi győztesek. A döntőben csapatunk legjobbjának Rátkai Esztit választottam, igazi vezére volt a csapatnak. Nemcsak pontokban, assziszt átadásokban is az élen járt” – összegezte Eördögh Edit.

Zagreb Tresnjevka – Vasas Akadémia 72-69 ( 21-17, 10-9, 17-20, 24-23)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Rátkai Eszter 23/18, Szilágyi Ágnes 13/3, Örsi Kata 9/6, Aho Tyra 5/3, Rubint Ágnes 5, Kohán Patrícia 4, Láng-Miticzky Blanka 3/3, Mészáros Tánja 3, Kálmán Liza 2, Záboji Tita 2, Ulrich Zoé, Istenes Zsuzska, László Réka

A torna végeredménye:
1. Zagreb Tresnjevka
2. Vasas Akadémia
3. Soproni Darazsak Akadémia
4. PVSK

Köszönjük a Soproni Darazsak Akadémia a meghívását, remek felkészülési meccseket játszhattunk a közelgő serdülő selejtező előtt.