Szerdán folytatja küzdelmeit a Vasas Akadémia felnőtt csapata a női NBI/A bajnokságban. A hétvégi CEKK elleni mérkőzést követően ismét idegenben lépünk pályára, ezúttal az NKE-FCSM Csata otthonában.

Pihenésre nincs idő, két nap elteltével holnap lányaink újra bizonyíthatnak. Vasárnap Cegléden nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt Földi Attila eltervezte, és bár nem szenvedtünk komoly vereséget, a vezetőedző szavaival élve saját butaságaink miatt nem nyertük meg a találkozót.

Nehéz meccs vár ránk, a Csata ugyanis a hétvégén meggyőző játékkal, idegenben győzte le a ZTE-t jelezvén, a tavalyi újonc idén is komoly ellenfélnek számít. Ráadásul fővárosi riválisunknak egy nappal több ideje volt készülni és rápihenni a szerdára, Tursics Krisztiánék ugyanis szombaton játszottak Zalaegerszegen.

„Nehéz mérkőzésre számítok, azt gondolom, hogy a Csata megerősödött a nyáron, jó légiósokat igazolt. Mi még mindig az út elején járunk, nem teljes a csapatunk, de mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy megnehezítsük ellenfelünk dolgát” – mondta a Vasas Akadémia vezetőedzője, Földi Attila.

A mérkőzés előtti interjút itt tekinthetik meg.

Az NKE-FCSM Csata – Vasas Akadémia találkozó szerdán 17:00-kor kezdődik a Ludovika Arénában.