Nehéz mérkőzésre számíthattunk a KSC-Szekszárd ellen, ellenfelünk már az első másodpercekben kezébe vette az irányítást, és harminc percen keresztül nem is hagyta érvényesíteni fiatal csapatunkat. Az utolsó negyedben kozmetikáztunk a végeredményen, azonban a győztes kilétén nem volt esélyünk változtatni.

Várható volt a Szekszárd agresszív kezdése, és annak ellenére, hogy számítottunk rá, borzalmasan reagáltunk ellenfelünk kemény rajtjára. Már az első percben időt kellett kérni, a negyed végén mégis nagy különbség volt a csapatok között. A játék képe nem változott a folytatásban sem, így súlyos vereség elébe néztünk. A második félidőben csak az utolsó negyed hozott változást mellyel sikerült bizonyítanunk, hogy van tartásunk, és valamelyest szépítettünk a végeredményen.“A szezon során gyakran mutattuk meg jó arcunkat, de sajnos becsúsznak ilyen gyenge teljesítmények is. Ma a legrosszabb arcunkat mutattuk igyekszünk javítani legközelebb” – mondta a Vasas Akadémia vezetőedzője, Földi Attila.

KSC-Szekszárd – Vasas Akadémia 86-61 (30-16, 24-14, 26-6, 6-25)