Kadett B csapatunk a Kiemelt Junior Bajnokság soron következő mérkőzésén nehéz meccsre számíthatott a Csata DSE ellen. 

“Kadett csapatunk második junior mérkőzésén igazán nagy feladat várt ránk. A 2002-es korosztály két évvel ezelőtti bajnokával kellett megmérkőznünk. Azt tudtuk, hogy nem vagyunk egy súlycsoportban, de sokat dolgoztunk fizikálisan és mentálisan azért, hogy legalább a mérkőzés bizonyos szakaszaiban megfelelő ellenfelei legyünk a sok válogatottal felálló Csata DSE junior csapatának. Jól kezdtük a mérkőzést és az első negyed hetedik percéig (18-10), jól tartottuk magunkat. Innen azonban érvényesült ellenfelünk fizikai, technikai és taktikai fölénye. Sok ziccert hagytunk ki és rengeteg labdát adtunk el. A statisztikai adatok alapján kiemelném Kádár Orsolyát (13 IBM, 3 lepattanó, 6 kiharcolt fault, 2 blokk) és Van Rijs Dórát (10 lepattanó, 4 szerzett labda, 2 blokk), valamint egy-egy mutató alapján Antal Fannit (5 lepattanó), Aho Tyrát (3 gólpassz), Hámori Bernadettet (5 lepattanó), Villányi Diánát (3 lepattanó). Nehéz mérkőzés volt számunkra, mert tapasztalt, jó junior játékosokkal kellett felvenni a versenyt, de sokat tanultunk belőle. Gratulálunk az ellenfélnek” – mondta a csapat edzője, Diósadi Deák Éva.

Csata DSE – Vasas Akadémia/B 106-23 (30-13, 22-0, 30-5, 24-5)
Pontszerzők:
Csata DSE: Rakita L. 17, Toman P. 14/3, Várszegi R. 6, Telegdy Zs. 20, Krasovec L. 9, Balogh L. 10, Polgári M. 7/3, Bajzáth L., Gyöngyösi J. 8, Gelei K. 15
Vasas Akadémia/B: Van Rijs Luca 2, Aho Tyra, Van Rijs Dóra 3, Antal Fanni 2, Kádár Orsolya 10, Villányi Diána, Király Alexandra, Sztraka Bíborka, Záboji Tita 3, Hámori Bernadett 3