Edzői beszámoló

MTK Budapest – Vasas Akadémia 69-78

Női NB1/A 15. Bajnoki Forduló

 

Mérkőzés:

Az első negyed fordulatos mérkőzést hozott melynek az első részében az MTK vezetett és irányította a találkozót. Gyengén védekezett csapatunk az ellenfél kulcsembereit hagytuk érvényesülni és ők tudtak is élni. A negyed második felére azonban mi is megérkeztünk a mérkőzésbe és jó támadójátékkal sikerült megnyerni az első negyedet 20-26-ra.

A második negyed pont fordítva sikerült, hiszen ennek az etapnak az elején mi irányítottunk és ott hagytuk abba ahol az előző negyedben befejeztük. Nemsokára azonban támadójátékunk elkezdett döcögni és helyzeteinket nem érvényesítettük és mivel a védekezésünk továbbra is kritikán aluli volt mi mehettünk két pontos hátránnyal a félidőre 38-40.

A félidő után egészen más képet mutattunk. Sokkal agresszívebben és okosabban is kezdtünk védekezni, a megbeszélteket a második félidőben sikerült betartani. Ebből következett, hogy nagyon sok könnyűkosarat tudtunk szerezni és felpörgött a támadójátékunk is. Annak ellenére, hogy ebben az etapban is voltak ingadozásaink támadásban, hátul sikerült megvalósítani amit akartunk, így magabiztos előnnyel mehettünk az utolsó negyedre.

A negyedik negyed nem hozott érdemben változást irányítottunk a mérkőzést és azt lehet mondani pár szituációtól eltekintve okosan megőriztük előnyünket és a végjátékba nem kellett izgulnunk. A mérkőzésén végén mindenki lehetőséget kapott, így a győzelem nem lett annyira meggyőző, de célunkat elértük.

Összegzés:

Sokadik alkalommal tanuljuk meg újra és újra, hogy védekezésünkkel tudunk jó eredményeket elérni. A második félidőben ez hozta meg a törést, ennek köszönhetjük a győzelmet. A jövőben nem engedhetjük meg magunknak, hogy erre csak a második félidőben jöjjünk rá, mert minőségibb ellenfelek ellen nem lesz elég a győzelemhez, hogy csak két negyedig teljesítünk úgy ahogy azt szeretnénk.

Pontszerzők:

Mérész 2, Tóth O. 2, Dombai 9, Böröndy 15, Kalu 26, Karakasevic 12, Heljic 12

 

Földi Attila

2018-02-05

MTK Budapest – Vasas Akadémia 69-78

/20-26; 20-12; 11-28; 18-12/
Vezette:
Mészáros Balázs dr.; Jurák Krisztián; Lövész Csaba
MKOSZ ellenőr: Fekete László

 

MTK-Budapest: Adamecz L. 19/3; Szabó F. 20; Zólyomi K. 4; Horváth B. 9/3; Cvitkovic 10
csere: Koch D. -; Pál S. -; Szeitl V. -; Székely-Horváth Zs. -; Wéber F. -; Szabó B. 7

 

Vasas Akadémia: Kalu 26; Böröndy V.15; Tóth O. 2; Mérész B. 2; Karakasevic 12
csere: Varga A. -; Dombai R. 9; Ambrus Sz. -; Heljic 12; Tóth D. –

 

Az MTK kezdte jobban a találkozót, de a negyed közepétől Kalu és Böröndy Vivien vezetésével gyorsan megfordította a találkozót a Vasas, így 10 perc játék után 26-20-ra vezettek a vendégek. A második 10 percben aztán a pasaréti hibákat kihasználva, illetve támadóoldalon szép befejezésekkel megfordította a találkozót az MTK.

A térfélcserét követően aztán teljesen átvette a vezetést a Vasas, Böröndy Vivien, Karakasevic illetve Kalu vezetésével 17 ponttal nyerte meg ezt a negyedet a vendégcsapat.
A záró 10 percre a lényegi kérdések már eldőltek, a két edző minden játékosának lehetőséget adott, ugyan az MTK feltudott zárkózni egészen 9 pontra, de a Vasas győzelme nem forgott veszélyben, ezzel megszerezte idénybeli negyedik sikerét a pasaréti gárda.