A hétvégén elrajtolt a női NBI/A helyosztója, a Vasas Akadémia az MTK-Budapest otthonában tíz pontos győzelmet aratott.

Nehézkesen indult a mérkőzés, ami leginkább csapatunk gyenge védekezésén mutatkozott meg, hiszen az első negyedben 24 pontot engedtünk ellenfelünknek. Támadásunkra ebben az időszakban is jellemző volt, hogy sok pontatlanság van benne, de Tóth Orsolya kimagasló teljesítménye miatt tartottuk a lépést.

A második negyedben sikerült a védekezést feljavítani, melynek köszönhetően megtaláltuk a ritmust, és támadójátékunk is feljavult. Ennek köszönhetően ezt a szakaszt dominánsan 27-9-re nyertük. A félidőben magabiztos 17 pont volt csapatunk előnye.

A  szünet után továbbra is pontatlanul támadtunk, és rengeteg egyszerű ziccert rontottunk el. Ellenfelünk ezt kihasználva közelebb zárkózott és nyílttá tette a mérkőzést az utolsó negyedre.

A záró szakaszban még volt egy kritikus pillanat, amit végül áthidaltunk, így végig vezetve, uralva a mérkőzést, megszereztük az első győzelmünket a PlayOutban.

“Örülünk a győzelemnek, hiszen lelkileg nem könnyű helyzetből kell felállnunk. Ennek ellenére ki kell mondanunk, hogy az elmúlt időszakban nem az ellenfeleinkkel, hanem saját magunkkal harcolunk a mérkőzéseken. Ha ezt sikerül kezelni, azt gondolom, megnyerjük a PlayOutot” – mondta Földi Attila, a Vasas Akadémia vezetőedzője.

MTK-Budapest – Vasas Akadémia 69-79 (24-23, 9-27, 18-12, 18-17)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Karakasevic J. 11, Tóth O. 17/6, Bach B. 10, Heljic S. 18/3, Smailbegovic N. 2, Böröndy V. 8, Dombai R. 6, Varga 7/3, Vukov S., Boros B., Budácsik D., Hizsnyik D.
MTK-Budapest: Szabó F. 14, Süle K. 18, Hegedűs J. 14/6, Czirják N. 5, Bernáth R. 9/3, Pusztai S. 8/6, Wéber F. 1, Szeitl V., Szabó B., Gróf T., Schiroky S.