Vasárnap U16 A és B csapatunk is hazai pályán játszott, a kiemelt bajnokságban a BEAC-ot, regionális versenyben pedig az MTK-t vertük meg.

A Vasas Akadémia kadett A csapata a BEAC-Újbuda KA ellen játszott a kiemelt bajnokságban. A múltheti edzésmunka alapján, mindenki igyekezett a védőteljesítményén javítani. A második negyedben tíz pont alatt, a negyedikben pedig 10 ponton tudtuk tartani a BEAC csapatát. „Remélem, tovább tudunk haladni ezen az úton, és 40 percig koncentráltan tudunk majd védekezni, és lepattanózásban is a mezőny fölé tudunk majd nőni. A csapat motiváltságát jelzi, hogy hét játékos került 10 IBM pont fölé: Kuncz Petra (Pepe) (20 IBM, 7 lepattanó, 5 kiharcolt fault), Sitku Zsuzsanna (16 IBM), Kuncz Petra (14 IBM, 7 lepattanó), Kun Rita (13 IBM, 9 lepattanó), Boros Lola (13 IBM, 6 lepattanó), Dúl Terka (11 IBM, 4 gólpassz), Van Rijs Luca (10 IBM, 4 lepattanó), valamint a mezőnyből kitűnt Siklós Dorottya 5 gólpasszával és 5 lepattanójával, valamint Lőrinczy-Csomós Palóma 5 szerzett labdájával” – értékelt a csapat edzője, Diósadi Deák Éva.

Vasas Akadémia /A – BEAC-Újbuda KA /A 95-49 (25-15, 22-8, 26-16, 22-10)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia /A: Dúl Terka 4, Rajaram Carmel 2, Siklós Dorottya 10, Kun Rita 6, Kuncz Petra (Pepe) 18, Sitku Zsuzsanna 16, Boros Lola 13/6, Nagy Lili 8, Kuncz Petra 4, Lőrinczy- Csomós Palóma 7, Van Rijs Dóra, Van Rijs Luca 7
BEAC-Újbuda KA /A: Kis D. 4, Katona B. 13, Pfandler P. 3/3, Vári A. 8/6, Vranek K. 4, Tóth Z. 6, Jelinek R. 2, Horváth P. 9, Kalmár E., Schill T., Sági A., Limpek V.

Az első negyedben még nem gondoltuk komolyan, hogy védekeznünk kell. A második játékrésztől azonban jól működött a védekezésünk, és támadásban is tudtunk gyakorolni. “Hasznos mérkőzés volt. A továbbiakban korrekt edzésmunkával innen tovább tudunk lépni” – mondta Diósadi Deák Éva.

Vasas Akadémia /B – MTK Budapest 60-26 (14-11, 22-3, 13-8, 11-4)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia /B: Van Rijs Luca 13, Édes Emese 6, Péter Virág 3, Tóth Boglárka 6, Antal Fanni 15, Herhoff Dóra 2, Sztraka Bíborka 1, Rubint Ágnes 4, Záboji Tita 8, Soós Réka 2, Fodor Sarolta
MTK Budapest: Kapornai F. 4, Szabó R. 2, Markó Zs. 10, Kozma Z. 5, Kádár O. 1, Molnár J. 2, Öcsi B. 1, Mihály B. 1