A hétvégén kétszer is pályára léptek a Vasas Bolhák, és bár mindkét alkalommal sikert arattunk, az első mérkőzést létszámhiány miatt vereségként kellett elkönyvelnünk.

Az első mérkőzésre nem volt meg a teljes csapatunk, kilencen vágtunk neki az edzőmeccsnek nyilvánított találkozónak. Fájó vereség ez, hiszen lányainknak egy kiélezett csatában sikerült nyerniük, mégis az ellenfél örülhetett a végén.

„Jól kezdtük a második mérkőzést, Szabó Mici nagyon szép kosarakat dobott és a védekezés is a helyén volt nagyjából. A negyed végére Hanna is belelendült és átlendítette a csapatot a holtponton. A második negyedben Zoé megállíthatatlannak bizonyult, a kilenc pontunkból nyolcat ő dobott. Ami nem tetszett, hogy az előző fordulóhoz képest sokkal kevesebbet passzoltunk, és sokkal több volt a kihagyott ziccer is. A második félidőre láthatóan nagyon elfáradtunk. Még több kihagyott ziccerünk volt, és a védekezésünk teljesen szétesett. Sorozatban nem értünk vissza, elöl pedig sorban adtuk el a labdákat. Sajnos egy-két akció kivételével nem is sikerült változtatnunk. Ami még nagyon fájó volt, hogy a mérkőzésen dobtunk tizenegy büntetőt, amiből mindössze egy darabot sikerült értékesíteni. Összességében sokkal nagyobb koncentrációt várok el a lányoktól, és nagyon sajnálom, hogy az első meccsen nem voltunk meg tízen, és ezzel elvesztettük tulajdonképpen azt is, amit ugyan nem jó játékkal, de nagy küzdéssel megnyertünk” – mondta a csapat edzője, Kaluha-Guti Alexandra.

KLKS – Vasas Bolhák 47-43 (10-15, 6+5-9+5, 14-6, 12-8)
Pontszerzők:
Vasas Bolhák: Tamás Petra 4, Szíj-K. Zoé 15, Puskás Lili 1, Szabó Emília 8, Galavits Lili 2, Vértes Vanda 1, Veszelovszki Hanna 11, Fodor Jázmin 1