Az évek során rangadóvá nőtte ki magát a Vasas Akadémia és az ELTE-BEAC Újbuda párharca, a fokozott hangulat pedig valószínűleg ezen a hétvégén is tapintható lesz. A pasaréti odavágót Földi Attila lányai nyerték, szombati ellenfelünk azonban jelentősen átalakult a novemberi mérkőzés óta.

Hajrához érkezett a női NBIA/A alapszakasza, hiszen mindössze három forduló van hátra a bajnokság első szakaszából. A mi szemszögünkből azonban mindhárom mérkőzés nagy téttel bír, hiszen matematikailag van még esélyünk bekerülni a legjobb nyolcba, ehhez azonban 3/3-at kell teljesítenünk. Az első állomás a Gabányi László Sportcsarnok, ahol az ELTE-BEAC Újbuda ellen lép pályára Földi Attila együttese. Hazai pályán novemberben magabiztosan, 85-62-re győztünk az örök rivális ellen, minden esélyünk megvan tehát az újabb sikerre.

Sok minden változott a BEAC háza táján legutolsó találkozásunk óta. Latinka Dusanic és Jennifer Schlott személyében két új légióssal bővült ellenfelünk kerete, a megújult csapat pedig képes a jó teljesítményre. Legutóbb február 12.-én bizonyítottak, amikor hazai pályán két pontos győzelmet arattak a győriek ellen. Nem számíthatunk tehát sétagaloppra a Gabányiban, lányaink azonban minden bizonnyal a maximumon fognak pörögni a siker érdekében.

“Ez egy teljesen más csapat, mint akivel játszottunk annak idején hazai pályán. Három új játékossal bővült a keretük, nagyon jó légiósaik vannak, ráadásul a hazai pálya előnye az ő malmukra hajthatja a vizet. Ezzel szemben a BEAC magyar játékosait nagyon jól ismerjük. Egy részük nálunk, a Vasas Akadémián nevelkedett. Természetesen emelt fővel és óriási győzni akarással megyünk, mindent meg fogunk tenni a győzelemért” – mondta a Vasas Akadémia vezetőedzője, Földi Attila.

A mérkőzés előtt teljes nyilatkozatot itt lehet megtekinteni.

Az ELTE-BEAC Újbuda – Vasas Akadémia találkozó szombaton 16:00-kor kezdődik a Gabányi László Sportcsarnokban.