Óriási harcot hozott a számunkra nagy téttel bíró utolsó alapszakasz forduló. A Vasas Akadémia hosszabbításban kapott ki az ELTE BEAC csapatától, így a 9-12. helyért folyó küzdelemben folytatjuk a szezont. 

A várakozásnak megfelelően kiélezetten kezdődött a találkozó, a csapatok fej-fej mellett haladtak az első negyedben, melyben sok hiba mellett érezhető volt, hogy ez egy parázs mérkőzés lesz. A negyed végén dudaszós triplával, mégis mi vezettünk 21-18-ra. A második negyedben kimondottan jó védekezésünknek köszönhetően sikerült nagyobb különbséget kialakítani, és ezáltal egy magabiztos játékot mutatni. A különbség a félidőre elérte a tíz pontot. A harmadik negyedben is folytattuk a remek védekezést, és támadásban is jó ritmust kaptunk, így mindig megtaláltuk a jó helyzeteinket. Ezt a negyedet is sikerült megnyernünk, tizenkét pontos előnyre tettünk szert az utolsó játékrész előtt. A negyedik negyed teljesen más képet mutatott. Pár kosárral az ellenfelünk közelebb lépett hozzánk, és ahogy bejöttek tíz pont alá, sajnos kapkodni kezdtünk, megijedtünk kissé, ezt pedig a hazai csapat csak még jobban kihasználta, és teljesen vérszemet kapott, gyakran bravúrkosarakat szerezve. Kiélezett végjátékban végül két dobásunk is volt egálnál a győzelemért, amit sajnos nem értékesítettünk, így jöhetett a hosszabbítás. Ebben a szakaszban már komoly lélektani előnyben volt ellenfelünk, és bár a lányok harcoltak, de a pályán vezér nélkül és vezetőedző nélkül nem sikerült megnyerni a meccset amit annyira szerettünk volna.

“Nehéz bármit is mondani ebben a helyzetben. Nagyon szerettük volna ezt a győzelmet, és valószínűleg ezért is izgultuk el kicsit a végét. Mindenki nagyot harcolt és küzdött, de hát ilyen a sport, és ezt el kell fogadni. Más kérdés, hogy azt is el kell-e fogadni amikor nem csak a sport tényezők szólnak bele a mérkőzésbe. Be kell bizonyítani, hogy ilyenkor is összetartunk, fel kell állni, és megmutatni, hogy csapat vagyunk, amely nem mások ellen, hanem egymásért harcol” – mondta a Vasas Akadémia vezetőedzője, Földi Attila.

ELTE BEAC Újbuda – Vasas Akadémia 84-80 (18-21, 12-19, 17-19, 24-12, 13-9)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia: Karakasevic J. 19, Vukov S. 10/6, Heljic S. 13/6, Varga A. 5/3, Tóth O. 7/3, Bach B. 7, Böröndy V. 8, Dombai R. 11/3, Budácsik D., Boros B., Madár K., Smailbegovic N.