A Vasas Akadémia felnőtt csapata a hétvégén megkezdte bajnoki szereplést. Rögtön az első fordulóban egy nagy erőket képviselő klub, a CMB Cargo UNI Győr volt az ellenfél, amely a vártnál kisebb különbségű győzelemmel zárult.

Az első negyed kiélezett párharcot hozott annak ellenére, hogy a hazaiak gyorsan magukhoz ragadták a kezdeményezést. Javítva a támadójátékon szép lassan felzárkóztunk és kiegyenlítődött a mérkőzés. Védekezésben még vannak hiányosságok, amit a győriek már az első percekben büntettek.
A második tíz percben nem tudtuk tartani a ritmust pontgyártásban, ellenfelünk pedig fokozatosan ellépet tőlünk.
A félidő után volt egy felzárkózásunk, ám erre ellenfelünk határozott válasza érkezett, amivel a legnagyobb különbséget is beállították és kerek húsz pontos győri vezetés alakult ki a harmadik negyed végére.
Az utolsó játékrészben Földi Attila csapata óriásit hajrázott, amely megmutatta a csapat küzdőszellemét és akaraterejét. 11-0-s futással kezdtünk, és ismét tíz ponton belül kerültünk. Ismét érkezett válasz a hazaiaktól, és végül 15 pontos vereséget szenvedtünk egy top csapat otthonában.

„Teljesen egyértelmű, hogy a védekezésünkön javítanunk kell. Rengeteg pontot kaptunk és nagyon sok volt belőle a könnyű kosár. Ennek ellenére a fiatalokra kimondottan büszkék lehetünk, hiszen remek teljesítményt mutattak, a csapat küzdött a végsőkig, és párszor visszahozta a meccset. Óriásit harcoltak a lányok, küzdeni tudásból és motiváltságból példásan teljesítettek egy papíron nálunk nagyon sokkal erősebb csapat ellen. A jövőben tisztán látszik, hogy min kell dolgoznunk, de az is, hogy mekkora potenciál rejtőzik bennünk” – nyilatkozott a mérkőzés után a Vasas Akadémia vezetőedzője, Földi Attila.

CMB CARGO UNI Győr – Vasas Akadémia 90-75 (24-20, 25-17, 25-17, 16-21)
Pontszerzők:
UNI Győr: Brown 19/12, Raksányi 7/3, Laklóth 2, Török 11/3, Gray 24. Cs.: Czank 4, Krnjic 5, Varga 15, Szabó P., Baffy 3, Biczó
Vasas Akadémia: Dombai 19/6, Bach 5, Varga A. 4, Karakasevic 12/9, Heljic 13/3. Cs.: Tóth O. 14, Vukov 6/6, Smailbegovic, Tóth F. 2, Hizsnyik, Boros, Budacsik