Pasaréten lép először pályára a 2019-es évben a Vasas Akadémia felnőtt csapata, ellenfelünk a tabella hatodik helyén álló CMB CARGO UNI Győr lesz.

Vasárnap elrajtol felnőtt csapatunk számára a 2019-es év, ráadásul rögtön egy komoly ellenféllel találkozunk. A győriek rosszul kezdték a szezont, a Vasas és a BEAC legyőzését követően zsinórban öt mérkőzésen maradtak alul. Az edzőváltás után azonban Milos Pavlovic irányítása alatt új erőre kapott hétvégi ellenfelünk, amely utolsó négy mérkőzésén nem is hibázott.

„Próbáltuk javítani a hibáinkat, próbáltunk növelni egy kicsit az intenzitáson. Ennek az eredményét szeretném a leginkább viszontlátni a pályán. A Győr most már valódi arcát mutatja, nagyon szépen teljesítenek a bajnokságban, így biztosan nem lesz könnyű dolgunk” – nyilatkozott a Vasas Akadémia vezetőedzője, Földi Attila.

Játékoskeretileg a két csapat közötti különbség szemmel látható, így a papírforma a vendégeket igazolja. Nagyon fontos azonban, hogy felvegyük a ritmust az év végi szünetet követően, és fiatal csapatunk jó meccset játsszon a Győr ellen, hiszen jövő héten kemény mérkőzés vár ránk a PINKK otthonában.

A mérkőzés előtti teljes nyilatkozatot az alábbi linken lehet megtekinteni: https://www.youtube.com/watch?v=57mKdbscC04

A Vasas Akadémia – CMB CARGO UNI Győr mérkőzés vasárnap 18:00-kor kezdődik a Vasas Pasaréti Sportcentrumban.