EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Mérkőzés:

A mérkőzés eredmény szempontjából számunkra egy tétnélküli mérkőzés volt, ennek a ellenére fiatal játékosaink fejlődése miatt erre a mérkőzésre is úgy készültünk, mint a többire. Az ismét hosszú szünetet a mérkőzések között pár dolog javítására és frissítésére használtuk fel. Az első negyed végéig ennek az eredménye nagyon szépen megvolt. Gyorsan játszottunk és kellő agresszivitással. A negyed utolsó percében azonban 5 pontot hagytunk könnyen az ellenfélnek, így csak egy kosárral 20-18-ra vezettünk.

A második negyedben sikerült folytatnunk saját játékunkat és habár helyenként pontatlanul és sok hibával játszottunk, de az iramunk és a tempónknak köszönhetően tudtuk tartani és növelni és az első negyedet követő eredményt. A félidőre 41-35-s vezetéssel mentünk.

A harmadik negyed aztán lenullázta azt amit az első kettőben megtettünk. Védekezésben is olcsó és könnyű pontokat kaptunk, de legfőbbképp támadásban nem találtuk megoldást. Minden áron csapatkapitányunkra akartunk támaszkodni, akit az ellenfél is jobban figyelt és nem is a legjobb formáját mutatta. Emellett az egész mérkőzést jellemezte részünkről a nagyon sok kihagyott ziccer ez ebben a negyedben is igencsak hátráltatott minket.

A negyedik negyed egy izgalmas végjátékot hozott, amelyben sikerült újra egy kicsivel jobb védekezést és egy kicsivel jobb támadást felmutatni. A végén mindkét csapat nagyot hibázott a védekezésben 1 pontnál szerencsére azonban a mienk volt az utolsó gól egy jól lejátszott figura után.

Összegzés:

Nagyon fontos győzelem volt ez fejben azért, hogy lányok érezzék azt, hogy Ezinne Kalu nélkül is képesek győzni. Emiatt volt külön öröm ez a siker és amiatt, hogy bár mindenki sokat hibázott, de minden  fiatal hozzátett a sikerhez. A rengeteg „ki nem kényszerített hiba” sajnos nagyon aggasztó(kihagyott sima ziccerek, büntetők, bután eladott labda, védekezésbeli alvások), igyekszünk kijavítani őket.

Pontszerzők:

Karakasevic 12, Dombai 12, Mérész 11, Tóth 4, Böröndy 15, Heljic 3, Smailbegovic 2, Varga 8

 

Földi Attila

2018-05-06

Végig kiélezett összecsapáson sikerült diadalmaskodni

 

MTK Budapest – Vasas Akadémia 66 – 67

/18-20; 17-21; 19-10; 12-16/

 

MTK: Koch 1; Szabó F 19; Adamecz L. 6; Horváth B. 11/9; Székely-Horváth 5/3
Csere: Cvitkovic 16; Szeitl V. -; Wéber F. 4; Zólyomi K 4.

Vasas Akadémia: Dombai R. 12/3; Böröndy V 15; Tóth O. 4; Heljic 3/3; Karakasevic 12
Csere: Varga A. 8; Mérész 11; Smailbegovic 2; Ambrus –

 

A mérkőzés elején a Vasas játszott jobban, Dombai Réka és Karakasevic vezetésével a negyed felén  él öt ponttal állt előrébb a Vasas. Kapaszkodott az MTK, de átvenni a vezetést az első tíz perc során nem sikerült, így 20-18-as vendég vezetéssel kezdődhetett a második negyed.
Fej-fej mellett haladtak a csapatok, Cvitkovic kosara után 24-22-nél szerezték meg először a vezetést a hazaiak, de Dombai triplája, majd Mérész Beatrix pontjaival gyorsan 6 pontos előnyt épített ki a Vasas, amit a félidőig meg is tudtak őrizni a pasaréti lányok.
Térfélcserét követően ugyan egy ideig tudta őrizni minimális előnyét a Vasas, de látszott, hogy sokkal aggresszívabban játszik az MTK, s miután több vendég hibát is kitudtak használni a hazaiak, ők fordulhattak 3 pont előnnyel a záró játékrészre.
Ahol aztán egy pillanatra sem lehetett biztosan állítani, hogy ki fogja győztesen elhagyni a parkettet, hiszen hol az egyik, hol a másik csapat állt 1-1 ponttal előrébb. Az utolsó percekig is így jutottak el a csapatok, 64-63-as MTK előnynél Mérész süllyesztett el egy fontos középtávolit, amire Szabó válaszolt, de a Vasas időkérése után Karakasevic szerezte meg a mérkőzés utolsó kosarát, így végül a Vasas 67-66-ra nyerte meg az összecsapást.