A hétvégén a Vasas Akadémia felnőtt csapata a szomszédba utazott, ugyanis néhány sarokra Pasaréttől, az MTK csarnokában játszotta soron következő mérkőzését. Nehezen indult a találkozó, mindkét csapat sok hibával játszott, a folytatásban azonban a házigazdák akarata érvényesült jobban.

A mérkőzést elején mindkét csapatnál, főleg nálunk nagy görcsösség volt jellemező, mellyel sok pontatlanság párosult. Ezt az ellenfelünk szépen használta ki, így a félidőre magabiztos előnyt tudott felmutatni. A harmadik negyedben megpróbáltunk nagy energiát mozgósítani, ami sikerült is, hiszen többször is közel álltunk a felzárkózáshoz, de ilyenkor mindig jött 1-1 buta hiba ami meggátolt minket abban, hogy közelebb jöjjünk. Egy nagyon hajtós negyed rossz befejezésével megint kilenc pont volt a hátrány, tehát nem tudtunk közelebb lépni. Az utolsó negyed első perceiben még próbáltunk közelebb jönni, de sikertelenül. Amikor megéreztük, hogy nem tudunk fordítani, teljesen szétestünk, ennek köszönhető a nagy különbség.

“Nagyon sajnáljuk ezt a meccset, de roppantul rosszul játszottunk. Talán a szezon eddigi leggyengébb meccse volt ez részünkről. A mérkőzés után a legfontosabb, hogy Tóth Orsit minél előbb újra a keretben tudhassuk” – mondta a Vasas Akadémia vezetőedzője, Földi Attila.

TFSE-MTK – Vasas Akadémia 81-60 (22-21, 17-9, 18-18, 24-12)