A Vasas Akadémia sikeres megállapodáson van túl, a húszas éveinek elejében járó 190 cm-es Brianna Fraser az amerikai Maryland Egyetem után felnőtt csapatunkat fogja erősíteni a hamarosan kezdődő 2019/20-as szezonban.

„Először is azzal kezdeném, hogy eddigi centerünknek, Jefimija Karakasevicnek, aki csapatkapitányunk is volt, köszönöm odaadó és remek munkáját. Nehéz lesz ilyen embert pótolnunk, de most elváltak útjaink. Ilyenkor mindig nehéz jó külföldi játékost találni, főleg ha az ember anyagi keretek közé van zárva és azt gondolom, hogy emiatt nekünk lényegesen nehezebb, mint más csapatoknak. Sok munkát igényelt, sok játékost megnéztünk, és végül Briannára esett a választás. Megnéztük a mérkőzéseit, statisztikáit, utánajártunk amennyire lehet, hogy milyen személyiség, és ezeket összegezve úgy döntöttünk, hogy ő rá van szükségünk. Látva a játékát úgy érzem, pont ilyen kalibert kerestünk, emellett fiatal és ez egy fontos dolog számunkra, hiszen a csapat többi játékosa is fiatal, így remélem jó összhang lesz. Első európai csapata leszünk, és mindent megfogunk tenni, hogy fejlődjön, jól érezze magát nálunk és ezáltal ő is minél többet tudjon segíteni nekünk” – mondta a Vasas Akadémia vezetőedzője, Földi Attila.

Forrás: umterps.com
Forrás: umterps.com

 

„Azért döntöttem úgy, hogy Európában folytatom, mert szeretném kipróbálni magam profi játékosként a tengerentúlon egy teljesen más légkörben, mint amit Amerikában megszoktam. Szeretnék megismerni új kultúrákat és egy kicsit kilépni a saját komfortzónámból. Az egyetem befejeztével természetesen továbbra is a kosárlabdában való fejlődés az egyik fő célom. A Vasasba való igazolás segíteni fog a felnőtté válásban, valamint hogy megvalósítsam egyik legnagyobb álmom, hogy egyszer profi sportoló legyek. A Vasas Akadémia rengeteget tett azért az évek során, hogy egy erős csapat, és egy remek közösség alakuljon ki. Tudom, hogy az itt zajló munkával én is jobb játékos lehetek, kíváncsian kezdek bele Pasaréten életem következő fejezetébe” – mondta a Vasas Akadémia játékosa, Brianna Fraser.

Forrás: umterps.com
Forrás: umterps.com