A serdülő bajnokság felső házának második fordulóján a Vasas Akadémia a Zsíros Akadémia és a Nyíregyházi Kosársuli ellen lépett pályára. Mindkét mérkőzést a mi lányaink nyerték, méghozzá magabiztosan.

Az első meccsen a kőbányai, a másodikon nyíregyházi ellenfelünket vertük meg. Elsősorban a védekezés és az akaraterő jelentette a különbséget, mindkettőből jelesre vizsgáztak lányaink.

„Mindkét mérkőzésen nagyszerűen védekeztek a lányok egyénileg és csapatszinten is, sok könnyű indításgólt dobhattunk szerzett labdákból, felállt védelem ellen pedig új taktikai variációkat is tudtunk gyakorolni. Ellenfeleink sok labdás elzárással dolgoztak támadásban, remekül tudtuk gyakorolni többféle módon ezeknek az elzárásoknak a védését. Gratulálok a csapatnak a győzelmekhez, a maximális koncentrációhoz és hozzáálláshoz. Az utolsó pillanatig csúsztak-másztak minden labdáért a lányok” – összegezte Eördögh Edit, a csapat edzője

Vasas Akadémia/A – Zsíros Akadémia Kőbánya/A 82-31 (22-13, 20-4, 18-11, 22-3)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia/A: Mészáros Tánja 13, Kohán Patrícia 10, Aho Tyra 9, Rubint Ágnes 9, Rátkai Eszter 8, Szilágyi Ágnes 8, László Réka 6, Örsi Kata 6, Láng-Miticzky Blanka 5, Ulrich Zoé 4, Istenes Zsuzska 2, Kálmán Liza 2.

Nyíregyházi Kosársuli- Vasas Akadémia/A 44-78 ( 7-26, 14-17, 11-17, 12-18)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia/A: Szilágyi Ágnes 15, Aho Tyra 14, Rubint Ágnes 11, Rátkai Eszter 10, Kohán Patrícia 6, Istenes Zsuzska 6, László Réka 4, Örsi Kata 4, Kálmán Liza 4, Láng-Miticzky Blanka 2, Záboji Tita 2, Mészáros Tánja