Az Országos Serdülő Bajnokság középházában szereplő csapatunk két győzelmet is bezsebelt a hétvégén.

Egy napot két összecsapáson is részt vettek lányaink, előbb a DVTK-ÉLKSK csapatát sikerült legyőznünk egy szoros meccsen, majd a Dávid Kornél KA-t is felülmúltuk.

„Az első negyed szégyenteljes játéka után végre elkezdtünk védekezni, ami mellé a második félidőben már támadásban is kezdtünk felnőni. Remélem a most tanultakat mindenkinek sikerült a fejébe vésni, és nem kezdünk így több mérkőzést. Szerencsére a csapatban volt tartás és 13 pontos hátrányból is sikerült a fordítás az utolsó két percben” – mondta a csapat edzője, Kertész Dávid.

Vasas Akadémia/B – DVTK-ÉLKSK-T 55-53 (11-22,8-8,15-12,21-11)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia/B: Benyovszki P., Fogarasi K. 6, Halász L. 2, Herzog B. 4, Hruby L. 4, Igaz E. 5, Kemecsei Z., Maróty D., Masier S. 6, Starosta T., Szabó F. 10, Záboji T. 18

„Indításokkal és 1-1-re alapuló támadásokkal kezdtük a második mérkőzésünket, melyek sikeresek voltak, így nem tűnt fel gyenge védekezésünk. Támadásban sikerült jó döntéseket hoznunk, így mindenkinek sikerült pontot szereznie a csapatból. Az utolsó 5 percben már nem sikerült pontot szereznünk, de így is magabiztos győzelemmel fejeztük be az alapszakasz küzdelmeit. Gratulálok a lányoknak a két győzelemhez” – értékelt Kertész Dávid.

Vasas Akadémia/B – DKKA/A 74-59 (24-14,19-15,21-17,10-13)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia/B: Benyovszki P. 6, Fogarasi K. 8, Herzog B. 4, Hruby L. 2, Igaz E. 8, Kemecsei Z. 4, Maróty D. 6, Masier S. 8, Starosta T. 8, Szabó F. 18, Záboji T. 18