A szombati játéknapon az Amazonok taroltak saját meccseiken, vasárnap pedig a a Bolhákon volt a sor. Lányaink remek teljesítményt nyújtottak az első pillanattól kezdve, így nemcsak az Amazonok, a Bolhák is veretlenül zárták a hetet. 

“Az első pillanattól kezdve fantasztikusan játszottak a lányok, elsősorban a gyorsaságunkat próbáltuk kihasználni az ellenfél magas játékosaival szemben. Agresszív védekezéssel, sok labdaszerzéssel könnyű ziccereket tudunk dobni, a felállt játék során pedig gyönyörű egy-egy megoldásokból, szép befutásokból tudtunk kosarakat szerezni. Lara (22 dobott pont – szerk.) vezetésével a lányok bátran, okosan kosárlabdáztak. Örülök neki, hogy lehetőségünk volt sok mindent gyakorolni ezen a mérkőzésen” – mondta a csapat edzője, Farkas Fanni.

Vasas Bolhák – Kölökös Lányok 78-22
Pontszerzők:
Vasas Bolhák: Mayr Lara 22, Szabó Noncsi 12, Toman Zsófi 9, Turóczy Dalma 8, Bogdán Fanni 7, Kollár Kata 7, Vértes Vanda 4, Szőnyi Zille 3, Bacsa Szonja 2, Szabó Kíra 2, Tompa Nonó 1, Márton Lia 1

“A második mérkőzésen egy keményebb ellenfél következett, erre próbáltuk felkészíteni a lányokat, akik az első perctől kezdve fegyelmezetten játszottak. Küzdöttek minden labdáért, odafigyeltek a védekezésre, de sajnos sokszor a szerzett labdákat az apró figyelmetlenségből adódó hibák miatt nem tudtuk kosárra váltani, ezért a félidei büntetőknek egy pontos hátrányból vágtunk neki. A büntető csatát 6-2 arányban megnyertük, a mérkőzés állása 28-31-re változott. A csajok hozzáállása továbbra is dicséretre méltó volt, azonban a fáradtságból adódóan a kelleténél több hibát ejtettünk. Túl sok támadólepattanót engedtünk a BEAC csapatának, amiket rendere kosárra is váltottak, így az utolsó negyedet 9 pontos hátránnyal kellet kezdenünk. A szombati eseményekből erőt merítve (utolsó negyed 9-20 a Vasas Amazonoknak – szerk.) tudtuk, hogy nincs lehetetlen. A lányok nyolc percen át csúsztak-másztak, fáradtságot nem ismerve védekeztek, a szerzett labdák után pedig szép támadásokat vezetve dobták sorra a pontokat. Egy egész negyed alatt mindössze 2 pontot engedtek az ellenfélnek, és ennek köszönhetően meg tudták fordítani a mérkőzést, így 32 perc után ismét győztesen hagyhattuk el a pályát. Nagyon büszkék vagyunk a csapatra és arra, hogy a 12 játékos egyaránt nagy szerepet játszott mind a két győzelemben. Külön szeretném kiemelni Lara ponterős játékát, Kata fantasztikus védekezését, Noncsi bátor támadójátékát és Zsófi hihetetlen higgadtságát, hiszen döntő pillanatban két pontos hátránynál mind a két büntetőjét értékesíteni tudta két perccel a mérkőzés vége előtt, ezzel lendületet és reményt adva a győzelemre az egész csapatnak” – összegezte Farkas Fanni.

BEAC Farkasrét – Vasas Bolhák 48-51
Pontszerzők:
Vasas Bolhák: Mayr Lara 14, Toman Zsófi 11, Szabó Noncsi 8, Márton Lia 6, Kollár Kata 5, Bogdán Fanni 2, Vértes Vanda 2, Bacsa Szonja 1, Tompa Noémi 1, Turóczy Dalma 1