Az MTK-Budapest ellen, idegenben kezdi meg szereplését a PlayOutban a Vasas Akadémia a hétvégén. Földi Attila lányai új célokat tűztek ki maguk elé a szezon hátralévő részére.

Kilencedik helyen zártuk a felnőtt női NBI/A alapszakaszát, így a 9-12. helyért folyó küzdelemben folytatjuk tovább már most szombaton. Az események ráadásul felgyorsulnak a következő szűk egy hónapban, hiszen két mérkőzést is játszanak a csapatok egymás ellen hetente. Az első felvonás idegenben vár a Vasas Akadémiára, ugyanis Földi Attila lányai az MTK otthonába látogatnak.

Nem lesz könnyű meccs, hiszen ellenfelünk az A osztályban maradásért küzd, fontos kérdés azonban, hogy lányaink mennyire tudnak motiváltak maradni a PlayOutban, hiszen a legjobb nyolc karnyújtásnyira volt. A Vasas Akadémia vezetőedzője ezért új célokat tűzött ki a lányok elé, ami nem más, mint hibátlanul zárni a helyosztót: „Nehéz mérkőzésre számítok, hogy minél jobb teljesítményt tudjunk nyújtani. Ha sikerül csapatként játszanunk és együtt maradnunk ebben a nehéz helyzetben, akkor bármi sikerülhet” – mondta a Vasas Akadémia vezetőedzője, Földi Attila.

A mérkőzés előtti teljes nyilatkozatot az alábbi linken lehet megtekinteni: https://www.youtube.com/watch?v=zSRAJinLXGs

Az MTK-Budapest – Vasas Akadémia mérkőzés szombaton 18:00-kor kezdődik az MTK Kosárlabda Csarnokban.