A Kiemelt Kadett Bajnokság kilencedik fordulójában a keleti tabella első két helyezettje találkozott. 

Az első öt percben elhúzott az ellenfél (13-4), de a csapatnak volt tartása, és Siklós Dorottya vezérletével a negyed végére felzárkóztunk (17-15). A második negyedben fej-fej mellett haladtunk, sőt a vezetést is át tudtuk venni a 18. percben, ám a félidőre a Csata visszavette a vezetést (34-32).

A második félidő úgy indult, hogy folytatódik a fej-fej melletti küzdelem (34-34), de az erőnk és a lelkesedésünk nem tartott sokáig. A harmadik negyed végére már 8 ponttal vezetett az ellenfél. Az utolsó játékrészben folytatódott a hazai fölény, ami végül magabiztos Csata győzelmet eredményezett.

„Először a védekezéssel hagytunk fel, majd ennek egyenes következményeként a gólra törő és eredményes támadójátékkal is. Érthetetlen volt számomra, hogy egy ilyen eredményes első félidő után, hova lett a lányokból a küzdőszellem. Kiemelni, Siklós Dorottyát tudom, az első félidei játéka alapján, valamint a mérkőzés bizonyos szakaszaiban Dúl Terkát. Azon kell dolgoznunk, hogy visszataláljunk a decemberi védekezésünkhöz, és hogy a csapat ne elégedjen meg egy félidő agilis teljesítményével” – mondta a csapat edzője, Diósadi Deák Éva.

Csata DSE – Vasas Akadémia/A 73-51 (17-15, 17-17, 21-15, 18-4)
Pontszerzők:
Csata DSE: Rakita L. 23/3, Balogh L. 6, Telegdy Zs. 5, Farkas Sz. 13, Krasovec L. 14, Gelei K. 6, Lengyel B. 2, Toman P. 4, Ranguy R., Kastl D.
Vasas Akadémia/A: Dúl Terka 11, Lőrinczy- Csomós Palóma 5/3, Siklós Dorottya 13, Kun Rita 5, Sitku Zsuzsanna 2, Kuncz Petra (Pepe) 6, Boros Lola 6, Nagy Lili 3/3, Rajaram Carmel, Kuncz Petra, Van Rijs Luca , Édes Emese