A Vasas Akadémia kihirdette felnőtt keretét a 2018/19-es szezonra. A klub elveihez hűen csapatunk a legfiatalabb együttes a magyar bajnoki mezőnyben.

Az idei évad egyértelműen fiatal tehetségeinkről fog szólni. Szakosztályunk célja az utánpótlás legmagasabb szintű nevelése, nem véletlen tehát, hogy számtalan válogatott játékosunk van minden egyes korosztályban. A legjobbak idén a megszokottnál több játéklehetőséghez fognak jutni a felnőtt profi bajnokságban. A szezon kezdetéről a csapat vezetőedzőjével, Földi Attilával beszélgettünk: „Tavaly is sok tizennyolc év alatti játékosunk volt, akik meghatározó szerepet játszottak a felnőtt gárdában, erre most megpróbálunk még tenni egy lapáttal”. Jó példa erre, hogy a klub elengedte a magyar női bajnokság legjobb dobóját és „labdalopóját” Kalu Ezinnét, pótlását pedig saját erőből igyekszik megoldani, ami Dombai Réka, Tóth Orsolya, Varga Alíz és a többi fiatal játékperceinek növekedését jelenti. „Réka, Orsi, Alíz és a többiek a maguk korosztályában mind szupersztárok. Pontosan tudjuk, mennyire tehetségesek, és mennyi minden van még bennük. A bizalom minden fiatal irányában megvan, mi hiszünk bennük, és megteszünk mindent annak érdekében, hogy tisztességgel megállják helyüket a felnőttek között” – tette hozzá Földi Attila.

Az újonnan érkezők

Az idei szezonra négy játékost igazoltunk, Bach Boglárka és Vukov Szonja is a DVTK-tól érkeztek Pasarétre, a csapat edzőjének pedig komoly elvárásai vannak mindkettejük felé: „Szonja és Bogi is az idősebbek közé tartoznak ebben a keretben, éppen ezért Böröndy Vivi mellett tőlük várom el a rutint, és a kellő higgadtságot. Bogi ráadásul Vasas nevelés, így külön örülünk annak, hogy visszatér nevelőegyesületébe. Főleg úgy, hogy felnőtt válogatott kerettagként teszi ezt”.
Madár Kata és Hizsnyik Dóra a fiatal generáció nagy reménységei, akikkel kapcsolatban Földi Attila még türelemre int: „Katában és Dóriban óriási potenciál van, a Vasas Akadémia mindenképp erősödött az ő jelenlétükkel. Az idei évben az NB I/B-ben kapnak meghatározó szerepet, de NB I/A-s kerettagok is, így velünk is edzenek. Az ő esetükben nem az a cél, hogy idén villantsanak nagyot, hanem, hogy a jövőben meghatározó játékosai legyenek a felnőtt bajnokságnak”.
Rajtuk kívül három Vasas növendék kopogtat az élvonalba jutásért, akik az idei évben az NB I/A-s keretet is erősítik majd. „Boros Berta, Budácsik Dorottya és Tóth Franka az utánpótlás válogatott kiemelkedő alakjai, akik hétről hétre bizonyítják tehetségüket a Vasas junior és NB I/B-s csapataiban, így azt gondolom, mindenképp megérdemelnek egy esélyt. Franka NB I/A-ba hívásán már tavaly is gondolkoztam, hiszen a kvalitásai mindenképp megvannak hozzá, azonban külföldi tanulmányai miatt ez az idei szezonra csúszott át” – mondta Földi Attila.

Három, ami valójában egy

A Vasas Akadémia felnőtt csapatában három külföldi játékost találhatunk a tavalyi néggyel szemben. Karakasevic Jefimija, Heljic Sara, és Smailbegovic Nadja is tagjai voltak a 2017/18-as keretnek, azonban a vezetőedző óva int mindenkit attól, hogy mind a három játékosra légiósként tekintsünk: „Sara és Nadja is légiósként vannak titulálva, de ők valójában olyan tehetséges fiatalok, akik itt járnak iskolába, az Akadémián edzenek. Nem hárul rájuk olyan szintű teljesítménykényszer, mint egy klasszikus légiósnál. Ők nem azért jöttek ide, hogy 15-20 pontot átlagoljanak komoly pénzekért, hanem azért, hogy itt tanuljanak, és saját tudásukat a legmagasabb szintre fejlesszék. Klasszikus értelemben vett légiósunk tehát mindössze egy van, Karakasevic Mija, a centerünk”.

Földi Attila lányai szeptember 30.-án, Győrben kezdik a magyar bajnoki szezont, első hazai mérkőzésük pedig október 20.-án lesz, ekkor a KSC Szekszárd látogat el Pasarétre.

Felső sor: Krivacsevics Dragoljub (másodedző, szakosztályvezető), Vukov Szonja, Tóth Franka, Karakasevic Jefimija, Heljic Sara, Budácsik Dorottya, Varga Alíz, Földi Attila (vezetőedző)
Alsó sor: Bach Boglárka, Smailbegovic Nadja, Boros Berta, Böröndy Vivien, Hizsnyik Dóra, Madár Kata, Tóth Orsolya
A csoportkép készítéséről hiányzott: Dombai Réka