U14/A csapatunk vasárnap a Budapesti Kadett Bajnokságban szerepelt, ahol a Törekvés SE volt az ellenfél.

Nagyarányú Vasas győzelem született a Török Flóris Törekvés SE ellen, azonban a mérkőzésen hullámzó volt a teljesítményünk. Ennek ellenére  van néhány statisztikai mutató, amiben nagyon nagyot alkottak lányaink.

„Nagyszerű védekezéssel és sok könnyű kosárral kezdtük a mérkőzést ( 26-0), de sajnos a negyed után néhány játékosom azt gondolta, hogy már nem kell harcolni és lehajolni a parkettán guruló szabad labdáért. A nagy előny birtokában a második negyedben sajnos csak a mezüket tették fel a pályára a lányok, és ezt a nagyot küzdő és harcoló ellenfelünk kihasználta, melyért minden dicséretet megérdemelnek ( 11-8). A félidőben sikerült rendet tenni a lányok fejében és a második félidő újra harcos és koncentrált játékot hozott. A második negyedet leszámítva mindenképpen gratulálok a csapatnak, 52 szerzett labda mellett 25 asszisztot jegyeztek” – értékelte a csapat edzője, Eördögh Edit.

Vasas Akadémia/A – Török Flóris Törekvés SE 88-24 ( 26-0, 11-8, 26-4, 25-12)
Pontszerzők:
Vasas Akadémia/A: Aho Tyra 18, Örsi Kata 16, Rátkai Eszter 15/3, Szilágyi Ágnes 14, Kohán Patrícia 11, Kálmán Liza 4, Ulrich Zoé 3, Istenes Zsuzska 3, Záboji Tita 2, Láng-Miticzky Blanka 2.