Friss Hírek
  1. Elmaradt a várt izgalom, az alsó ágon folytatják junior lányaink
  2. Nem sikerült a felsőházba jutás a junior „B” döntőben
  3. A TFSE ellen folytatódik a rájátszás, idegenben kezdjük a párharcot
  4. Sikeres volt a felkészülés, mégis a rutin győzött
  5. Pécsre látogat a legjobb 16 U18-as csapat

Hírek

2020-12-07
Négy Régió Tornája – Négy Vasasos a budapesti keretben

A 2008-as lányoknak a hétvégén rendezték meg a Négy Régió Tornáját, ahova a Vasas Akadémia színeiből négyen kaptak meghívást: Mayr Lara, Szíj-Krisánszky Zoé, Kárpàthegyi Léda és Szabó Emília. A lányok három mérkőzést játszottak, Dél, Nyugat és Kelet válogatottja ellen. Budapest mind a három mérkőzést megnyerte, a lányoknak pedig nagy lehetőség volt ez arra, hogy összemérjék…

2020-12-07
Hosszabbításba torkollott NBI/B csapatunk mérkőzése

Hosszú idő után újra csatasorba állhattak NBI/A-s játékosaink is a hétvégi NBI/B fordulón. A MAFC csapata ellen egy igazi adok-kapok mérkőzést játszottunk, hosszabbítást követően a vendégek örülhettek a győzelemnek. „Ez volt számunkra a szezon első olyan mérkőzése, mely hosszabbítással végződött, sajnos nem sikerült túl jól a végjáték. NBI/A-s játékosaink hosszú kényszerpihenő után először léphettek pályára,…

2020-12-07
Nagyot küzdöttek, megérdemelték a győzelmet

A Vasas Akadémia U14/A csapata a hétvégén a regionális kadett bajnokságban mérettette meg magát a Radobasket együttese ellen. Dicséret illeti a csapatot, a kemény munka pedig egy pontos győzelmet hozott. „Csak gratulálni tudok a lányoknak a szombati mérkőzéshez. Elsősorban mentális paraméterekben volt nagy a változás az előző meccshez képest. A hozzáállás, a küzdőszellem, a koncentráció…

2020-12-07
Egy győzelem, egy vereség kadett/B csapatunk hétvégi mérlege

Kadett/B csapatunk szombaton a regionális junior bajnokság soron következő mérkőzésén a BKG Prima Akadémia lépett pályára. Hiányzott a csapatból a tűz, így hazai vereség lett a találkozó vége. Vasárnap saját korosztályában a Kanizsai Vadmacskák SE volt az ellenfél, ahol lányaink javítani tudtak, magabiztos Vasas győzelem született. „Nem is a győzelem, inkább a jó játék hiányzott…

2020-12-07
Nehéz hétvégén vannak túl a Vasas Cicák, azonban sikerrel vették az akadályokat

A gyerek bajnokság harmadik fordulójában a Vasas Cicák is pályára léptek, lányaink a TFSE elleni szoros győzelmet követően pihenő nélkül vágtak neki a Budai Aranysakálok elleni találkozónak. Nem fáradt el csapatunk, így a második mérkőzést is megnyertük. „Nehezen érkeztünk meg a mérkőzésbe, ezért a kezdeti lendületünk nem volt meg. Egy gyors időkérés után a lányok…

2020-12-07
Győztes Amazonok

A gyerek bajnokság harmadik fordulójában a Vasas Amazonok két fiú csapattal találkoztak. Lányaink a BLF KK/A, valamint az Óbudai Kaszások/A együttesét is magabiztosan legyőzték. „Az első negyed picit döcögősen indult, álmosan kezdtük a meccset. Sorra felejtettük el a kizárásokat a magasabb fiúk ellen, így ellenfelünk pontjai nagy részét második szándékból szerezte. A kezdeti sokk után…

2020-12-03
Idegenben is legyőztük a Zsíros Akadémiát

Csupán néhány nap telt a Vasas Akadémia és a Zsíros Akadémia pasaréti találkozója óta, szerdán már a visszavágót rendezték Kőbányán. Nehezebb mérkőzést játszottunk idegenben, mint hazai pályán, a győzelmet azonban mindkét csarnokban a Vasas szerezte meg. „Nem volt egy egyszerű mérkőzés, hullámzó teljesítményt nyújtottunk. A támadással nem akadt gondunk, védekezésben azonban 25 percen keresztül nem…

2020-12-02
Újabb győzelmet zsebeltek be az idősebbek ellen

Kadett/A csapatunk szerdán a BEAC Újbuda KA/A juniorjait fogadta hazai pályán. Egy pontszegény első negyedet követően lányaink begyújtották a rakétákat, és magabiztos győzelmet arattak. „Az első fordulóból elmaradt mérkőzésüket pótoltuk szerda kora délután a junior bajnokság alapszakaszában. A BEAC Újbuda KA junior/A csapata ellen kadett/A csapatunk ismét nagyszerűen teljesített. Az első negyedben még csak a…

2020-12-02
Kemény ellenféllel néztünk farkasszemet a HEPP Kupában

A Vasas Akadémia vasárnap a BKG Prima otthonába látogatott. A HEPP Kupa második fordulóján fiatal csapatunk komoly ellenállásba ütközött, ezúttal a rutin győzött. „Ez volt a harmadik mérkőzésünk egy hét leforgása alatt, ami meglátszott rajtunk. Próbáltunk sokat cserélni, hogy játékosaink tudjanak pihenni, valamint játékosaink, akik eddig nem kaptak elég lehetőséget tudjanak bizonyítani, Egy erős ellenféllel…

2020-12-01
Szoros meccsen győzött U16/B csapatunk

Vasárnak Kadett/B csapatunk a Kiss Lenke KA otthonába látogatott, ahol rendkívül szoros mérkőzésen sikerült győznünk. „Védekezésben és támadásban is nagyon magunk alatt játszottunk ezen a napon. Támadójátékunkról néha a káosz szó jutott az eszembe. Az elkövetkező hetekben sok feladatunk lesz, melyek remélem elhozzák az újabb áttörést. Úgy gondolom ez sikerülhet, képes rá a csapat. Addig…