Friss Hírek
  1. Elmaradt a várt izgalom, az alsó ágon folytatják junior lányaink
  2. Nem sikerült a felsőházba jutás a junior „B” döntőben
  3. A TFSE ellen folytatódik a rájátszás, idegenben kezdjük a párharcot
  4. Sikeres volt a felkészülés, mégis a rutin győzött
  5. Pécsre látogat a legjobb 16 U18-as csapat

Hírek

2019-01-27
Nem borult a papírforma Szekszárdon

Foghíjas kerettel vágtunk bele egy nagyon nehéz mérkőzésbe, hiszen a hétvégi diákolimpia döntőn több kulcsjátékosunk is érdekelt volt. A Szekszárdra utazók azonban kihozták magukból a maximumot. Rendkívül nehéz előjelekkel vágtunk bele ebbe a mérkőzésbe, hiszen öt játékosunk is hiányzott a keretből. Ráadásul nemcsak a meccsen, hanem a hét nagy részén is, ami megnehezítette az edzéseket,…

2019-01-25
Irány Szekszárd

A Vasas Akadémia felnőtt csapata szombaton a bajnoki tabella második helyén álló Atomerőmű KSC Szekszárd otthonába látogat. A múltheti MTK elleni győzelmet követően a hétvégén egy más súlycsoportot képviselő csapat ellen lépünk pályára. A Szekszárd mindössze három vereséggel a bajnoki tabella második helyén áll, és európai porondon is érintett. Az Európa-kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén épp…

2019-01-23
Nemzetközi porondon is felfigyeltek utánpótlásképzésünkre

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) is felfigyelt a Vasas Akadémia egyik legtehetségesebb játékosára. Dombai Réka, aki mindössze 16 évesen vezeti a felnőtt női NBI/A pontszerző tabelláját, bekerült a FIBA Women’s EuroBasket 2029 All-Star ötösébe. A közösségi médiában tombol a #10YearChallenge, a felhasználók egy tíz évvel ezelőtti, valamint egy aktuális fotót illesztenek egymás mellé, bemutatva ezzel a…

2019-01-22
Remek teljesítménnyel, második helyen zártak U14-eseink a nemzetközi tornán

A Soproni Darazsak Akadémia meghívására két napos nemzetközi serdülő tornán vett részt U14-es csapatunk a hétvégén. A tornán a házigazda soproniak mellett Akadémiánk fiataljai, valamint a PVSK és a horvát Zagreb Tresnjevka együttese szerepelt. Két nap alatt három mérkőzés várt serdülő csapatunkra. Eördögh Edit lányai nem vallottak szégyent, hiszen legjobb magyar csapatként döntőt játszhattak a zágrábiakkal, ahol…

2019-01-21
Váratlan vereség Győrben

Szombaton Győrbe utazott a Vasas Akadémia U18-as csapata, ahol az Országos Junior Bajnokság felsőházának rájátszásában a Széchenyi KA volt az ellenfél. „Sajnos egy nagyon gyenge meccset játszottunk, dekoncentráltak voltunk támadásban. Rengeteg ziccert hagytunk ki, hibáztunk üres helyzetekben, és magas embereink is gyenge százalékkal találtak be. Védekezésünk sem működött tökéletesen, bár a harmadik negyed végén vissza tudtunk…

2019-01-21
Mindkét kadett csapatunk győzött a hétvégén

U16/B csapatunk szombaton Százhalombattán, A csapatunk vasárnap Pasaréten lépett pályára. Mindkét helyszínen magabiztos Vasas Akadémia siker született. A Kiemelt Kadett Bajnokságban szereplő Vasas Akadémia/A csapata magabiztos győzelemmel, a keleti tabella második helyén zárta az alapszakaszt. „Igazán profi hozzáállással játszották a lányok az alapszakasz utolsó mérkőzését. Védekezésben kiemelkedően koncentráltak, és támadásban is nagyon szép és eredményes…

2019-01-21
Pályán a legkisebbek – Kenguru Kupa harmadik forduló

A Vasas Amazonok és a Vasas Bolhák lejátszották a hétvégén a harmadik Kenguru Kupa fordulót. Minkét csapat két-két mérkőzést játszott. A Vasas Bolhák szombaton léptek pályára, ellenfelük a Budapest Blazers, valamint a Vasas U10-es csapata volt. Lányaink mindkét alkalommal győztesen mehettek le a pályáról.„Mind a két meccsen ügyesen és lelkesen játszottak a lányok, szép megoldásokat…

2019-01-19
Hatalmas csapatmunka, megérdemelt győzelem

Végig dominálva, 80-45-ös győzelmet aratott a Vasas Akadémia az MTK-Budapest ellen. A mai mérkőzésen támadójátékunk és védekezésünk is kifogástalanul működött. Dombai Réka hármasával kezdődött a mérkőzés, csapatunk pedig a megszokott módon agresszív letámadással próbálkozott az első perctől kezdve. A vendégek egyik legmeghatározóbb játékosa Süle Krisztina két perc után már két személyi hibával állt, a két…

2019-01-18
Szomszédvárak csatája, az MTK érkezik Pasarétre

Szombaton az MTK-Budapest ellen lép pályára felnőtt csapatunk, cél a győzelem. Fővárosi rangadót rendezünk az NBI/A 14. fordulójában. Bár az MTK novemberben szerezte meg első és eddigi egyetlen győzelmét, nehéz meccsre számíthatunk, hiszen ellenfelünk is győzni jön Pasarétre. Legutóbbi mérkőzésükön a PEAC-tól kaptak ki tizenkét ponttal, ami abszolút megsüvegelendő teljesítmény, és jelzi, hogy nem lesz…

2019-01-18
Még mindig hibátlanok U18-asaink a rájátszásban

Kedden lejátszotta második mérkőzését junior csapatunk az Országos Junior Bajnokság felsőházának rájátszásában. A Vasas Akadémia 68-33-ra győzte le a Soproni Darazsakat. A mérkőzés első öt percében az ellenfél még tartotta a lépést, ám jó védekezésünk és pontos támadójátékunk már a negyed végén nyolc pontos különbséget eredményezett. Továbbra is az agresszív védekezésre tettünk a hangsúlyt, ami…