Friss Hírek
  1. Nem volt esélyünk a győri nehéztüzérség ellen
  2. Kezdődik a Play-Off, szerdán Győrben vár ránk első meccs
  3. Két ponttal győztük le a harmadik helyezettet
  4. Sűrű hétvégéje volt a serdülőknek
  5. Kiharcolták helyüket a B döntőben

Hírek

2022-04-01
Remek volt a hangulat

Nagy lelkesedéssel utaztak a Vasas Bolhák a vasárnap megrendezett Kaszások Mini Kupára. Két izgalmas mérkőzést játszhattak lányaink, melyeken szinte hiba nélkül teljesítettek. „Először is szeretnénk megköszönni az Óbudai Kaszásoknak, hogy meghívtak minket erre a remek kupára. Számunkra ez egy plusz lehetőség a fejlődésre és a gyakorlásra. Nagyon jókedvűen érkeztek a lányok a mérkőzésekre, aminek kimondottan…

2022-04-01
Ismét sikerrel jártak

Kadett/A csapatunk ismét a BEAC ellen bizonyíthatott a rájátszásban. Nehezebb dolgunk volt, mint néhány napja hazai pályán, de lányaink ezúttal is felül tudtak kerekedni az ellenfélen. „Az első félidőben megint az eredmény után rohantunk gyenge lepattanózásunk és fegyelmezetlen védekezésünk miatt. A második félidőben több paraméterben is jobban teljesítettünk, valamint helyén volt a játékosok szíve és…

2022-03-29
Fontos győzelmet arattak

Kadett/A csapatunk folytatta a rájátszást a kiemelt bajnokságba, Kertész Dávid tanítványai ezúttal a BEAC-Újbuda KA/A léptek pályára. A folytatás szempontjából fontos volt ez a párharc, lányaink pedig ezúttal sem okoztak csalódást. „A mérkőzés előrehaladtával folyamatosan javult teljesítményünk, egyre kevesebb eladott labdánk lett, és kevesebb támadólepattanót engedtünk az ellenfélnek. Felállt védelem ellen nehezen használtuk ki előnyeinket,…

2022-03-28
Egy szoros és egy magabiztos győzelem a hétvégi mérleg

Serdülő/B csapatunk a bajnokság 17-20. helyéért folyó küzdelemben két mérkőzést is játszott a hétvégén. Magabiztosan teljesítettek lányaink, aminek köszönhetően veretlen hétvégét zártak. „A Baja elleni mérkőzést kicsit álmosan kezdtük és csak a harmadik negyed végére sikerült kialakítanunk egy nagyobb előnyt. Sajnos ezt nem tudtuk tovább növelni, ráadásul a bajaiak nagyobb hőfokra kapcsoltak, amivel sorra hibára…

2022-03-28
Nem tudtunk revansot venni hazai pályán

Fiatal kadett/B csapatunk az Óbudai Kaszások ellni visszavágóra készülhetett az elmúlt napokban. A szombati találkozón hullámzó teljesítményt nyújtottunk, így bár szorosabbra is sikerülhetett volna a vége, ellenfelünk jutott tovább a rájátszásban. „A Kaszások elleni keresztjáték második mérkőzésén is fiatal csapattal álltunk fel, de most elég hullámzó teljesítményt nyújtottunk. A páratlan negyedekben jól küzdöttünk, jól védekeztünk…

2022-03-28
Sokat tanulhatunk a pécsi vereségből

NBI/B-s csapatunk Pécsre látogatott szombaton, ahol a 21. fordulóban a NKA Universitas PEAC II-vel mérkőztünk meg. El tudott lépni ellenfelünk a mérkőzés elején, ami meghatározónak bizonyult. Lányaink próbálták visszavenni az előnyt, több alkalommal is közel jártunk hozzá, ám a pécsiek kézben tudták tartani a meccset. „Az első negyed második felében visszaesett a játékunk, támadásban és…

2022-03-27
Lezárta a párharcot a Szekszárd, a Csata ellen folytatjuk

Hazai pályán sem sikerült a bravúr az Atomerőmű KSC Szekszárd ellen annak ellenére, hogy mindent megpróbáltunk. Jól kezdték a mérkőzést lányaink, a csütörtöki meccshez hasonlóan most is csapatmunkával igyekeztünk megnehezíteni az ellenfél dolgát. A rutinos ellenfél azonban kézben tudta tartani az irányítást, a kétszámjegyű különbség kialakítását követően. Mindent egy lapra feltéve, agresszívan kezdték lányaink a…

2022-03-26
Hazai pályán javíthatunk

Aligha pihenéssel töltötték az elmúlt napokat a Vasas Akadémia felnőttjei, a csütörtöki szekszárdi odavágó után ugyanis vasárnap Pasaréten jön a Tippmix Női NBI/A negyeddöntőjének visszavágója. A csütörtöki találkozót követően az Atomerőmű KSC Szekszárd került előnybe a rájátszás negyeddöntőjében, lányaink 18 pontos vereséget szenvedtek. Kulcsfontosságúnak bizonyult a találkozó első pár perce, ahol ellenfelünk tudott jobba teljesíteni….

2022-03-25
Méltó ellenfelei voltak az idősebbeknek

Az idősebb korosztályban szereplő kadett/B csapatunk fővárosi derbit játszott csütörtökön az Óbudai Kaszások ellen. Fiataljaink bátran játszottak a tapasztaltabb ellenfél nyomása ellenére, amiért megérdemelték volna a győzelmet. „Ezen a mérkőzésen is fiatal csapattal álltunk ki, és nagyon jó mérkőzést tudtunk játszani az óbudai kadett lányokkal. Bátor és ötletes támadásokat vezettünk, és az első és a…

2022-03-25
Alulmaradtunk a fővárosi rangadón

Szerdán ismét hazai pályán bizonyíthatott kadett/A csapatunk, aki ezúttal a Csata DSE-t látták vendégül a bajnokságban. Túl jó házigazdának bizonyultunk, hagytuk az ellenfelet elhúzni, ami végzetesnek bizonyult. „Az első félidőben nem nyújtottunk semmi értékelhetőt, hagytuk az ellenfelet saját ritmusában játszani. A második félidőre valamelyest felébredtünk, de itt sem tudtuk hosszabb távon fenntartani a mi akaratunkat….