Friss Hírek
  1. Megkezdte a felkészülést az U17/U18-as válogatott A behívott 18 játékosból 6 Vasasos!!!!
  2. Vasas Akadémia-Tatabányai KC 86-66 / NB1B
  3. SZEZONVÉGI TORNAGYŐZELEM PÉCSETT
  4. Budapesti serdülő bajnokság-rájátszás 1-5. helyért
  5. TFSE-Vasas Akadémia 80-85 NB1/B

Aluinvent DVTK vs Vasas Akadémia

Női NB1 A csoport 2018-01-06 - 17:30
Miskolc

Recap

Edzői értékelés

Aluivent DVTK – Vasas Akadémia 79-76

Női nb1/A 11. bajnoki forduló

 

Mérkőzés:

A megerősödött ellenfelünkhöz egy számunkra nagyon rossz pillanatban mentünk vendégjátékra, hiszen mindannyiunk fejében már ott motoszkált a hétvégi rangadónk. Ennek ellenére szokásunkhoz híven lendületesen és eredményesen kezdtük a mérkőzést. A diósgyőri csapat nem találta a letámadásunk ellenszerét, így sok labdát szereztünk és könnyű kosrakat szereztünk, hogy a negyed végén 28-31-re vezessünk.

A második negyedben is ugyanez a tendencia folytatódott. Agresszív védekezésünk hozta az eredményt miután a második negyedben már 14 ponttal is vezettünk. Ebben a negyedben azonban nemsokkal ezután összegyűltek a csapathibáink így enyhítenünk kellett a védekezésen, ellenfelünk pedig 3:2-es zónájával lelassított minket így sajnos csak 4 ponttal 53-49-es eredménnyel mehettünk pihenni.

A harmadik negyed hozta a legeredménytelenebb játékunkat, hiszen csak 7 pontot szereztünk ebben a negyedben. Védekezésünk nem romlott el, de a zóna ellen nem találtunk be, ettől lelassultunk és elbizonytalanodtunk. A negyed végén még mindig mérkőzésben voltunk, hiszen csak 3 pontra voltunk a Diósgyőrtől, de a vezetést kiengedtük a kezünkből.

A negyedik negyedben energikusságunk elfogyott és a nem sikerült megcsinálnunk az óriási bravúrt. A negyedik negyed sem hozott lefutott mérkőzést, de már nem tudtunk fordítani csak egy párszor ennek a lehetőségnek a közelébe férkőzni. A mérkőzés vége 79-76 lett a vendégek számára.

Összegzés:

Ismét egy jó mérkőzés és nagyon sajnálhatjuk, hogy ezt nem koronáztuk meg győzelemmel. Sajnos ez nem az első ilyen eset volt. A zóna védekezés ellen javulnunk kell és az energiánkat nem szabad elvesztenünk a második félidőre sem ami most sajnos így történt.

Pontszerzők:

Demeter 6, Karakasevic 15, Kalu 21, Tóth 4, Böröndy 9, Mérész 4, Dombai 13, Heljic 4

 

Földi Attila

2018-01-12

Nem sok hiányzott a bravúrhoz

Csapatunk szoros mérkőzésen szenvedett vereséget Miskolcon

Aluinvent DVTK Miskolc – Vasas Akadémia 79 – 76

/28-31; 21-22; 14-7; 16-16/

A DVTK csapata kezdte jobban a mérkőzést, hiszen 6-2-re vezettek a hazaiak a mérkőzés első percében. Ezután kezdett ébredezni a Vasas, megfordították az eredményt. Az elmondható, hogy az első negyedben főleg támadó oldalon domináltak a csapatok, mi sem bizonyítja jobban, minthogy 10 perc játék után a pasarétiek vezettek 31-28-ra.
A második játékrész elején a hazaiak sokáig nem tudtak csapatunk védekezése ellen mit tenni, olyannyira, hogy pontos támadásbefejezések már 14 ponttal is vezettünk. Ekkor a hazai időkérés kissé megtörte csapatunk lendületét, 7 pont volt már csak a differencia, amikor Földi Attila is időt kért. A negyed második felében közeledett a Diósgyőr, 2 pontra is megközelítették a Vasast, de Heljic sikeres középtávolija állította be a félidei 49-53-as állást.

Térfélcserét követően visszaesett a támadásbefejezések színvonala, olyannyira, hogy a csapatok 4 perc játék alatt mindössze 6 pontot tudtak összeszorgoskodni, de ekkor a DVTK próbált egyre nagyobb nyomást helyezni a pasaréti lányokra, ennek következtében is de minimális, 3 pontos előnnyel ők várhatták a záró játékrészt.
A negyedik negyed végig kiegyenlített játékot hozott, a hazaiak próbáltak elhúzni, de a Vasasnak mindig sikerült visszakapaszkodnia látótávolságon belülre, azonban megfordítani a mérkőzést már nem sikerült a vendégeknek.

Mindenképpen elmondható az, hogy méltó ellenfelei voltunk az esélyesebb házigazdáknak, ami egy remek jel lehet a hétvégi BEAC elleni rangadó előtt, ahol mindenképpen szeretnénk győztesként elhagyni a pályát.

 

Aluinvent DVTK Miskolc – Vasas Akadémia 79 – 76

/28-31; 21-22; 14-7; 16-16/
Játékvezetők:
Pozsonyi László; Rácz Zsolt; Sallai István
MKOSZ Ellenőr:
Bernáth András

Diósgyőrbe látogat a Vasas

Január 10.-én elkezdődik az alapszakasz második fele a női NB1-es bajnokságban, s első körben a bajnokság jelenlegi 6. helyezettjéhez, az Aluinvent-DVTK Miskolc csapatához látogatnak Böröndy Vivienék. Egy kifejezetten nehéz mérkőzésre van kilátás, hiszen a téli szünet folyamán a miskolci csapathoz igazolt Pécsről a magyar válogatott csapatkapitánya Raksányi Krisztina, illetve a rutinos amerikai irányító, Ashleigh Fontenette érkezett hozzájuk.
A Vasas csapata számára ezen a héten kétszer is pályára kell lépnie bajnoki mérkőzésen, amely közül a BEAC elleni különös pikantériával bír, de a szerdai találkozón is elvárható az, hogy minden játékos teljes erőbedobással lépjen parkettre egy esetleges meglepetés reményében.

 

Aluinvent DVTK Miskolc – Vasas Akadémia
2018.01.10. Szerda 17.30, Generali Aréna
Játékvezetők: Pozsonyi László, Rácz Zsolt, Sallai István
Ellenőr: Bernáth András

Results

Csapat1234TOutcome
Aluinvent DVTK2821141679Win
Vasas Akadémia312271676Loss