Friss Hírek
  1. Pécsre látogat a legjobb 16 U18-as csapat
  2. Bátor játékkal kerekedtek felül ellenfeleinken a Cicák
  3. Szépen fejlődnek a Bolhák, két győzelmet is bezsebeltek
  4. Nem a terv szerint alakult a hétvége
  5. 100 pont fölött dobott serdülő/C csapatunk

Összes Hír

2023-03-30
Hazai pályán jön a második felvonás

Szokatlan időpontban, péntek este rendezik Pasaréten a Tippmix Női NBI/A Play-Off negyeddöntőjének második mérkőzését. Az előny a Sopron Basketnél van, amely holnap szeretné lezárni a párharcot. Milos Pavlovic tanítványainak hazai pályán kell bizonyítaniuk, de nem lesz könnyű dolguk. Szusszanásnyi pihenő és egy rövid felkészülés után pénteken újra pályára lép a Vasas Akadémia a Play-Off negyeddöntőjében….

2023-03-30
Nem tudtuk felvenni a kesztyűt

Hazai pályán fogadta az örök rivális Csata DSE-t junior együttesünk szerdán, a bajnokság rájátszásában. A mérkőzés elején bent maradtunk az öltözőben, a kialakult hátrányból pedig nem tudtunk felállni. Nehéz kifogásokat találni a rossz játékunkra, hiszen elég időnk volt edzeni és felkészülni az ellenfélből. A legtöbb hibát pont olyan helyzetekben vétettük, amiket edzéseken igyekeztünk gyakorolni és…

2023-03-29
Ismét bizonyították, hogy jó úton járnak

Kadett/B csapatunk a PVSK NKA/A együttesét fogadta hazai pályán. Lányaink magabiztosan tudtak nyerni annak ellenére, hogy a csapat nincs teljesen összeszokva. Nincs könnyű dolgunk, mert nagyon kevés olyan edzés van, ahol minden kadett/B játékos részt vesz, így nem tudunk olyan sokat gyakorolni együtt. Ennek ellenére hétről-hétre és meccsről-meccsre lépünk előre, egyre szebben játszanak a lányok,…

2023-03-28
Három negyeden keresztül pariban voltunk

A vártnál szorosabb küzdelmet hozott a Tippmix Női NBI/A Play-Off negyeddöntőjének első mérkőzése, a találkozó végén azonban a Sopron Basket érvényesíteni tudta akaratát. Nagyot küzdöttek lányaink, így emelt fővel távozhatunk a címvédő otthonából. Turner kosarával kezdődött meg a párharc első felvonása, amit Papp Dia támadólepattanója és Qui Nunn-nak osztott asszisztja követett. Keresték az ellenfélen a…

2023-03-27
Kedden kezdődik a Play-Off

Nem volt sok ideje megünnepelni a Play-Off-ba jutást a Vasas Akadémia felnőtt csapatának, holnap ugyanis megkezdődik a Tippmix Női NBI/A rájátszása. Milos Pavlovic együttese a Sopron Basket ellen kezdi meg a negyeddöntő párharcát, az első mérkőzést ráadásul idegenben játsszuk. Újabb fontos mérföldkőhöz ért a Vasas Akadémia felnőtt csapata, hiszen a 2022/23-as szezonban ismét a legjobb…

2023-03-27
Háromszoros hosszabbításba torkollott a találkozó

Junior/B csapatunk maratoni hosszúságú mérkőzést játszott szombaton hazai pályán. A BKG elleni NBI/A-s mérkőzésre kilátogató szurkolók még elcsíphették ennek a mérkőzésnek a végét, hiszen három ráadásra is szükség volt.  Rendkívül nehéz mérkőzést játszottunk a DEAC ellen. Mindkét csapatnak megvolt az esélye, hogy már a rendes játékidőben megszerezze a győzelmet, majd a háromszori ráadás öt percben…

2023-03-27
Magabiztos győzelemmel vágtunk vissza

Kadett/A csapatunk a BEAC-Újbuda KA/A-t fogadta hazai pályán vasárnap. Lányainkban égett a bizonyítási vágy, hiszen idegenben három ponttal kaptunk ki fővárosi riválisunktól. Ismét egy nagyon jó mérkőzést játszottunk, ezúttal egy olyan csapat ellen, akitől már egyszer vereséget szenvedtünk. Sokat készültünk és szerettünk volna javítani, abszolút megérdemeltük a győzelmet. Egyetlen mérkőzésünk maradt a rájátszásból, ha sikerül…

2023-03-27
Nem jártak szerencsével a Bolhák

U12/B csapatunk a Budai Aranysakálok és a MAFC Mokos ellen lépett pályára a hétvégén. Két kemény ellenféllel kellett farkasszemet néznie lányainknak, sajnos a győzelem is elmaradt ezúttal. Sajnos nagyon indiszponáltan kezdtük a mérkőzést, úgy tűnt, hogy a lányoknak az óraátállítás miatt nem sikerült időben felébredni. Az első negyedben Balázs Hanna, a másodikban Péter Zsófi tartotta…

2023-03-27
A nehézségek ellenére dupla győzelemnek örülhettek

A Vasas Amazonok U12-es csapata két mérkőzésen lépett pályára a hétvégén. Bár a hiányzók miatt a csapat nem tud egy ideje száz százalékos munkát végezni, lányaink mindkét találkozón felül tudták múlni saját magukat, aminek meg is lett az eredménye. Az elmúlt forduló óta több fronton is küszködtünk, sok betegünk és hiányzónk volt, ezért többen a…

2023-03-25
Vasas Akadémia = Play-Off

Győzelemmel zárta a Tippmix Női NBI/A bajnokság alapszakaszát a Vasas Akadémia, és ezzel megszerezte a rájátszást érő helyezést, így Milos Pavlovic tanítványai a Play-Off-ban folytatják. Komoly feladat elé állított minket a BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós, de győzött a szív, így ma minden Vasas szurkoló ünnepelhet. Kalandos utat járt be a feldobást követően a labda, amely végül…