Friss Hírek
  1. Nem volt esélyünk a győri nehéztüzérség ellen
  2. Kezdődik a Play-Off, szerdán Győrben vár ránk első meccs
  3. Két ponttal győztük le a harmadik helyezettet
  4. Sűrű hétvégéje volt a serdülőknek
  5. Kiharcolták helyüket a B döntőben

Vasas Akadémia – ELTE BEAC Újbuda

Női NB1 A csoport 2019-11-30 - 18:00
Vasas Pasaréti Sportcentrum

Recap

Remek hangulatot teremtettek a szurkolók a Vasas Pasaréti Sportcentrumban, ami jó alapot adott egy parázs mérkőzésnek. Jól rajtolt a hazai együttes, korán kezükbe vették az irányítást Földi Attila lányai. Harciasságból nem volt hiány a mai napon, melynek köszönhetően magabiztos győzelmet arattunk a BEAC ellen.

Telt ház előtt indult útjának a labda a találkozón, azonban közel két percig nem született kosár. Brianna Fraser kezdte meg a pontgyártást hazai oldalon, aki két találatot is értékesített egymás után. Sara Heljic pontjait követően Tóth Orsi is bejelentkezett, így 8-0-val kezdett a Vasas Akadémia. Az első sikeres BEAC támadásra a negyed feléig kellett várni, Fogg volt eredményes. Jobban kezdte a mérkőzést a hazai csapat, három perccel a vége előtt Karlócai Juli triplájával kilenc pontra nőtt a különbség, így a vendégek edzője, Balogh Judit időt kért. Nem tört meg a Vasas lendülete, Brinanna uralta a palánk alatti terültet, működött a letámadás, így nem tudott közelebb kerülni a BEAC a negyed végére, sőt.Tóth Orsi triplájával kezdődött a folytatás, majd Taylor Murray egy labdaszerzésből értékesített könnyű ziccert, ráadásul néhány másodperc után megismétlődött ugyan ez a forgatókönyv, így tovább nőtt a hazai előny. Tizennégy perc alatt 16 pontig jutott a BEAC, tehát a védelmünk jól működött. Földi Attila azonban mégis észrevett valami hiányosságot, így időt kértek a hazaiak. Elkezdett felzárkózni a vendég együttes, Mérész tripláját követően Fogg is betalált, nálunk azonban Brianna megállíthatatlannak bizonyult a gyűrű alatt. Taylor játszva szerzett labdát akár saját, akár vendég térfélen, a Vasas Akadémia előnye pedig 15 pontra nőtt a nagyszünetre.Fogg és Mérész találataival faragott a különbségen a BEAC, majd Laklóth triplájával hatra csökkent a különbség négy percet követően. Megakadtunk támadásban, a védekezés sem volt a helyén, így Földi Attila időt kért, hogy rendezze a sorokat. Karlócai Juli triplája hozta vissza a hazai szurkolók hangját, Brianna pedig ott folytatta támadásban, ahol a félidő előtt abbahagyta. Bár faragott a hátrányon a BEAC, a hét pontos különbség állandósulni látszott. Az utolsó másodpercekben Tóth Orsi gyújtotta be a rakétákat, így kilencre nőtt a Vasas előny.Feszült párharcot hozott az utolsó játékrész, melyben továbbra is a hazai csapat irányított. Böröndy Vivi félpályás indítását Brianna értékesítette, 72-58-ra elhúztunk, így jött a vendég időkérés. Védekezést váltott a BEAC, a zónát Böröndy Vivi köszönte meg egy hármassal. Ismét tizenöt pontra húztunk el, így kevesebb, mint négy perccel a vége előtt jött az újabb újbudai időkérés. Javunkra vált a két perces gólcsend, amit Brianna sikeres büntetői törtek meg. Nem maradt már kérdés a végjátékra, ennek ellenére nem vettük le a lábunk a gázpedálról. Vukov Szonja és Karlócai Juli pontjai növelték a különbséget, amely 23-ra nőtt a végső dudaszó elhangzásakor. „Nagyon nehéz meccs volt, mert végig maximális odafigyeléssel kellett játszanunk annak érdekében, hogy kezünkbe tartsuk a mérkőzést. Elég motiváltak és harcosak voltunk, nagyon akartuk ezt a győzelmet, boldog vagyok, hogy sikerült és egy fontos lépést tettünk. A harmadik negyed elején volt egy rövidzárlatunk, aminek őszintén megmondom nem tudom mi volt az oka, hiszen az öltözőben pont arról beszélgettünk, hogy ugyan olyan lendülettel és erővel térünk vissza a pályára. Általánosan elmondható, hogy a félidőben vezető csapat akarva akaratlanul egy kicsit gyengébben kezdi a harmadik negyedet, a másik csapat pedig, amelynek fel kell zárkóznia elkezdi összekapni magát. A lényeg az, hogy sikerült visszavernünk ezt a lendületet, és onnantól kezdve megint a mi kezünkben volt az irányítás. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült győznünk” – mondta a Vasas Akadémia vezetőedzője, Földi Attila.

Vasas Akadémia – ELTE BEAC Újbuda 85-62 (20-9, 25-21, 17-23, 23-9)

Results

Csapat1234TOutcome
Vasas Akadémia2025172385Win
E.ON ELTE BEAC92123962Loss